Királyhelmecen is tanítják a szépkorúakat

A nyugdíjasok a városi hivatal épületében vettek részt a képzésen
Királyhelmec |

Február első felében a Királyhelmeci Városi Hivatal épületében is elindult az a képzés, melynek célja a szépkorúak digitális készségeinek gyarapítása, a modern technológiák elsajátításának elősegítése, valamint a mindennapi élet megkönnyítése a digitális készségek révén. 

Ahogy arról a városi hivatal honlapján is tájékoztatták az érdeklődőket, a projektet a Szlovák Köztársaság Beruházási, Régiófejlesztési és Informatizációs Minisztériuma valósítja meg. 

A foglalkozásokat az elkövetkező hetekben a városháza földszintjén található 39-es számú helyiségben tartják. A tanulni vágyókat a képzés megnyitásakor Pataky Károly polgármester köszöntötte ünnepélyesen, aki egyben sok sikert és kitartást kívánt a »diákoknak« a céjaik megvalósításához” – derült ki a hivatal közleményéből. 

Ahogy az a www.digitalniseniori.gov.sk című honlapon is olvasható, a képzési program a Pavol Jozef Šafárik Egyetem előkészítő tanulmányának ajánlásai és más, az idősek digitális készségek képzésében jártas szakértők ajánlásai alapján készült. Célja a digitális közszolgáltatások hatékony eléréséhez szükséges digitális készségek fejlesztése és az idősek digitális ismereteinek aktív fejlesztése. Az idősek készségeihez igazodik, és figyelembe veszi az oktató egyéni megközelítését az idősekhez. Az érdeklődők a felül említett hivatkozáson keresztül informálódnak a lehetséges képzésekről, az időpontokról, valamint a hozzá szükséges regisztráció részleteiről. A képzés szlovák nyelven zajlik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?