Havannai hangulatok Pozsonyban

dd

Február 21-én lép fel a pozsonyi Peugeot Arénában, azaz a nemzeti teniszcsarnokban a Pasion de Buena Vista című kubai produkció egy hamisítatlan zenés-táncos show-val. 

A Buena Vista Social Club mára szinte zenei gyűjtőnév lett, azaz nemcsak a híres Wim Wenders-filmben bemutatott előadók profitálnak belőle (közülük már sajnos kevesen élnek), hanem gyakorlatilag minden kubai zenész. Ez a mostani örömünnep rendkívül sikeres, eddig több mint 800 ezren látták a világ 35 országában. 

Egy tizenöt tagú elképesztő zenekar, a Buena Vista Band prezentálja a rumbát, szambát, mambót és salsát, több remek énekessel kiegészülve. 

A látványt a fényshow és a videóvetítés mellett az El Grupo de Bailar nevű táncformáció szolgáltatja, akik nem kevesebb, mint 150 kosztümöt cipelnek magukkal az idei európai turnéra. 

Az ElóKoncert szervezője, Török Adrienne lapunknak elmondta:

az idei turné január közepétől április közepéig tart, ezalatt szinte naponta más városban helyen lépnek fel a kubai zenészek, és az összes helyszínen hatalmas az érdeklődés a show iránt. 

Ujszó videó
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?