Kozák sors

A kozákok a 14. században jelentek meg a színen, a formálódó orosz és lengyel birodalmak határvidékein. Etnikailag vegyes csoportokról van szó, amelyek részben a Fekete-tengertől északra elterülő sztyeppék nomád lovas népeiből, részben pedig a vidékre érkező újabb szláv törzsekből álltak össze. A kozákok szervezetileg „hadakat” alkottak, amelyek részlegesen autonóm hatalmi egységeket jelentettek a lengyel–litván és az orosz államban. Adózás alól felmentett, a jobbágysort nem ismerő, cserében azonban földművelés mellett katonáskodó csoportokról volt szó, amelyek elsődleges szerepet játszottak az Orosz Birodalom területi növekedésében. A 18. századra minden nagyobb kozák csoport orosz fennhatóság alá került, majd 1918 után, mivel a kommunista hatalomátvétel elleni lázadás élharcosai voltak, szervezeteiket visszafejlesztették, korábbi szerepüket elvesztették. A kommunizmus bukása után azonban két, egymással ellentétes kozák tradíció is újra a felszínre került. A fontosabb ezek közül az oroszországi neokozák mozgalom, amelyet a moszkvai központi hatalom erősen támogat. Kozák hagyományokra építő – de nem elsősorban a kozákok leszármazottaiból álló – egyenruhás csoportokról van szó, amelyek szélsőjobbos ideológiákat vallanak, és mostanra gyakorlatilag hivatalos állami milíciákként funkcionálnak. A kozákok mindenhol ott vannak, ahol az orosz állam beavatkozik, Grúziától Ukrajnáig, de már a nagyobb orosz városokban – beleértve Moszkvát – is előfordulnak kozák járőrök. A szocsi olimpián is gyakran pásztázta őket a kamera, egyenruháik mellett ostoraikról is felismerhetőek voltak. Miközben a neokozákok az orosz állam nagyságát és nagyhatalmi törekvéseit szimbolizálják, Ukrajnában a kozákok a Zaporozsjei Had tradícióira építve más irányt választottak. A Zaporozsjei Had anno a lengyel–litván állam vazallusa volt, majd a 17. században ideiglenesen önállósulni tudott, éppen ezért az ukrán államiság egyik előképeként – a lengyel– litván kapcsolat okán pedig akár annak nyugatbarát orientáltságára utaló tradícióként – is értelmezhetővé válnak a kozák szabadcsapatok. Ezek után nem csoda, hogy bár Kelet-Ukrajnában a kozákok inkább az oroszbarát vonalat támogatják, nyugatabbra jócskán akadnak olyan csoportok, amelyek épp hogy a Majdan pártján szálltak be a háborúba, önkéntesként.A két csoport közül egyiket sem lehet „igazibbnak” mondani a másiknál, mivel nem autentikus tradíciókról van szó, hanem egy hagyomány modern újraértelmezéséről. A két, ellentétes sorsértelmezés jól mutatja, hogy ma a kozákság egy kitalált csoport, amit az orosz–ukrán határ egyik oldalán így, a másikon úgy álmodtak meg. Nemzetiségük, küldetéstudatuk kitalált, kitalálható, módosítható és módosul, hatalmi játékok tárgya és túsza. A kozákoknak nincs istenadta sorsa, csak örökké változó jelene Kelet-Európa határvidékein.