Koalíció Matovičcsal?

Daniel Lipšic volt igazságügyi, majd belügyminiszter – ténykedése miatt – kellően sok embernek lehet a begyében. Lejáratására komoly ipar alakult. Két „tematikus” honlap is igyekszik legalább heti szinten gyalázni őt, pártja állítólagos homályos hátterét, illetve valós vagy vélt nőügyeit taglalva. Míg az előzőeknél nyilvánvaló a célzatos, demagóg hírmagyarázat, az utóbbiról a feleségével kell elbeszélgetnie, engem nem izgat. Daniel Lipšic standard politikus, leginkább az elhibázott arányérzékét róhatjuk fel neki, pártja ugyanis jelenleg legfeljebb egy új kisebbség, semmi esetre sem az Új Többség. Acélosabb preferenciák esetén pártja kormánytényező lehetne, így viszont maximum csendestársi szerepre ácsingózhat.

Na de ott vannak Igor Matovič Egyszerű Emberei, akik annak idején csak négyen, kormányzati szerepvállalás nélkül is destabilizálni tudtak egy jobb sorsa érdemes kabinetet. A múlt század fordulóján, a második búr háborút (a nagy túlerő és a brit koncentrációs táborok mellett) azért vesztették el a jobb terepismerettel, és a reguláris hadsereg ellen mindig hatékony gerillataktikával harcoló helyiek, mert csapataik lazán voltak szervezve, és akinek nem tetszett egy döntés, az egyszerűen hazament, és nem vett részt az általa vitatottnak tartott hadmozdulatban. Így háborút nem lehet nyerni, de kormányozni is nehéz. Próbáljuk meg elképzelni, e búr módra szervezett (nem)pártban hogyan működne egy politikai döntés végrehajtása. Ha az OĽaNO miniszterének nem tetszene egy parlament által elfogadott törvény vagy kormányrendelet, akkor azt egyszerűen figyelmen kívül hagyná? Nem hajtaná végre? Esetleg a beosztottjait is erre buzdítaná? Vagy utasítaná? Mert a párt jelenlegi krédója az, hogy nincs pártirányvonal és pártutasítás, minden képviselő azt csinálhat, amit akar. Ez pedig koalíciós potenciáljukat a nullához közelíti. Mert ki szeretne úgy kormányozni, hogy valamiben megegyeznek a zöld asztal mellett, aztán a partner nem tartja be az egyezséget, mert neki nem tetszik?

Matovič eddigi politizálásának ismeretében már a koalíciós szerződés tartalma is komoly érdeklődésre tarthatna számot, nem is beszélve annak megvalósíthatóságáról. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy hárman együtt is csak tíz százaléknál valamivel magasabb eredményt tudnak produkálni, ami egyrészt nagyon messze van a kormányzáshoz szükséges 51-től, másrészt a Jézust szadomazochistának tartó Romana Schlesinger szavazói nem biztos, hogy voksolnának olyan listára, amelyen a homoszexuálisokat gyógyítani akaró Štefan Kuffa is szerepel – és fordítva.

A naponta változó szlovákiai politikai élettel kapcsolatban jóslásokba bocsátkozni legalábbis kockázatos vállalkozás, azt azonban már most bizonyossággal kimondhatjuk, hogy egy SaS–OĽaNO–NOVA hármaskoalíció nem tűnik kormányváltó erőnek.