Kire borul az asztal?

Pénteken a kormányfő találkozott a szakszervezetek és a munkáltatók képviselőivel. Megállapodtak az érdekegyeztető tanács működésének felújításában. A kormány, persze, továbbra is állítja, nem szegte meg a párbeszéd szabályait, amikor jó egy hónapja a másik két partner jelenléte nélkül, önmagával folytatott eredményes „diskurzust”. Ennek eredményeképpen továbbította a parlamentbe a még meglévő állami vagyon privatizálásáról és az egyenlő adóról szóló törvénytervezetet. A pénteki tanácskozás résztvevői megállapodtak, a javaslatokról ismét tárgyalnak, s ha például az adó kérdésében sikerül kompromisszumos megoldást találniuk, képviselői indítványokkal utólag módosítják a már második olvasatba került tervezet némely paragrafusát. Mindenképpen jó hír, hogy kényszerszünet után felújult a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek közötti párbeszéd. A törvénytervezetek utólagos megvitatásának kilátásba helyezése azonban semmiképpen sem olyan megoldás, amelyet a jövőben követendő gyakorlatként lehetne alkalmazni. Egyszerűen azért, mert nyilvánvalóan ésszerűbb megoldás, ha bármelyik fél a jogszabályok előkészítésének folyamatában rukkol elő javaslatával, nem pedig már akkor, amikor minden újabb módosítás nehezen betömhető rést üthet a rendkívül feszesre tervezett állami költségvetésen. A kormányfő nyilván tudja, miért jelentette ki fenntartások nélkül, hogy örül, mert ismét sikerült egy asztalhoz ültetni az érdekegyeztető tanács valamennyi tagját. Végül is már nem rajta múlik, az esetleges képviselői javaslatok beépülnek-e a készülő adótörvénybe. A szakszervezetek – érthetően – nem repesnek az örömtől és az elégedettségtől. Továbbra kitartanak követeléseik mellett, jóllehet, sejtik, az egyenlő adó bevezetése tervezett szabályait kedvükért már nem módosítják. Remélik viszont, hogy a hozzáadottérték-adó esetében legalább az alapvető élelmiszerfajták és néhány szolgáltatás esetében sikerül elérniük az alacsonyabb kulcs megtartását. A kormány magatartásán múlik tehát, pénteken lesz-e figyelmeztető országos sztrájk vagy sem. A szakszervezetek mindenesetre készülnek tiltakozó akciójukra. De arra is, hogy akár az utolsó percben lefújják, ha netán addig valamiben sikerül megállapodniuk. A szakszervezetek elleni leggyakoribb kifogás, hogy telhetetlenek. A kormány úgy érzi, ha valamely követelését teljesítette, máris újabbal állt elő. A gond az, hogy akár a szakszervezetek kiállásának eredményeit, akár a kormány, illetve a munkáltatók megvédett álláspontjait vesszük górcső alá, kevés olyan érdekegyeztetési megoldást találunk, amelynek nyertese a munkavállaló lenne. Sandaság azt állítani, hogy az összes törvény munkavállaló-ellenes, de az sem igaz, hogy a kormány „aktív munkahely-keresésre” ösztönző összes megszorító intézkedése a munkavállalók érdekeit szolgálja. Ilyen viszonyok között nem csodálkozhatunk, hogy a szakszervezetek továbbra is gyanakodva várják a kilátásba helyezett érdekegyeztetést. A kormány most nem engedheti meg magának, hogy hányaveti módon viszonyuljon a munkavállalók szervezetéhez. Nem lehet tudni, melyik oldalról borul a háromlábú asztal.