Kellünk az Uniónak

A sevillai csúcson nyilvánvalóvá vált: 2004. január 1-től tíz ország csatlakozhat az Európai Unióhoz (EU). Brüsszel eddig általában óvatosan fogalmazott a bővítésről, a július 1-től elnöklő Dánia azonban 2002 végéig le akarja zárni a tárgyalásokat. Miért?

Miért kellünk hirtelen az Európai Uniónak? Miért kell Brüsszelnek öt-hat kelet-európai ország, amely olyan súlyos problémákkal küzd, mint a munkanélküliség, a romakérdés, a gazdasági lemaradás? Miért jó az Uniónak, hogy tizenöt helyett huszonöt országot irányítson, huszonöt felé osztva a pénzeket?

Az ok egyszerű, kézzel fogható, sőt kézzel számlálható.

A dánok már annyira biztosra veszik, hogy bővítésről szóló közös nyilatkozatot Koppenhágában írják majd alá, hogy a csúcsértekezlet színhelyét (Bella Centret) nem a szokásos kettő, hanem négy napra foglalták le, így biztosítva, hogy elég idő legyen olyan fontos dolgokra, mint például a még közösebbé váló pénzügyek. Nem lesz könnyű dolguk a minisztereknek: saját országuk hozzájárulását olyan alacsonyan kell tartaniuk, amennyire csak lehetséges, ugyanakkor viszont minél többet kell kicsikarniuk a közösből, főleg a mezőgazdaság számára. Ki tudja, akkor vajon megfordult-e a fejükben, hogy tulajdonképpen Európa egyesítésén munkálkodnak, amikor majd látják a „szegény rokonokat”, akik ugyan nem hoztak semmit, de annál többet vinnének. A Monday Morning című dániai kiadvány (2002. június 10-i száma) szerint a következő néhány évben „mindössze” néhány milliárd euróba kerül a bővítés, ám az az ár sokkal magasabb, amelyet akkor kellene kifizetnie az Európai Uniónak, ha mégis a csatlakozás elhalasztásáról döntene. Egy százalék önmagában nem túl sok, ám ha figyelembe vesszük, hogy ennyi lenne a különbség a bővítés utáni gazdasági növekedés és a bővítés nélküli gazdasági növekedés között, akkor az egy százalék súlyos milliárdokat jelenthet. Emiatt nagyon megéri az Európai Uniónak új tagokat felvenni.

Görögország 1981-ben, Portugália és Spanyolország 1986-ban csatlakozott az akkor még Európai Közösségek (EK) csoportjához. Nekik könnyebben ment, bruttó hazai össztermékük (GDP) kétharmada volt az akkori tagokénak. A mi GDP-nk viszont a negyedét sem éri el a jelenlegieknek. A Dresdner Bank tanulmánya szerint 44 milliárd euróval kell majd ezt kompenzálni csak a csatlakozás utáni első évben. Egyszerűbben fogalmazva: ötven százalékkal kell emelni az EU költségvetését, Németországnak pedig a duplájára kell emelni hozzájárulását – miattunk.

Érthető tehát, miért nem született megállapodás a sevillai csúcson, és miért örült ennek annyira a német kancellár. Németországnak valószínűleg jobban megéri, ha egy sebtében összefércelt költségvetési javaslattal áll majd elő az Európai Unió – főleg a sokat vitatott agrártámogatások terén. Kérdéses viszont, hogy nekünk mennyire lesz ez jó.