KÁRPÁT-MEDENCEI KITEKINTŐ

A rendszerváltás óta eltelt 17 év egyik legnagyobb nemzetpolitikai hazugsága az a mára általánossá vált vélekedés, hogy a határon túli magyarok helyzetének kulcsa politikai pártjaik kezében van. Felvidéki, erdélyi és vajdasági tapasztalatokra ugyanis sajnos egyaránt támaszkodhatunk, amikor azt mondjuk: a határon túli magyar pártok az elmúlt, lassan két évtized alatt sem ellenzékből, sem kormányról gyakorlatilag semmit nem tudtak elérni. Ami persze érthető is. Hiszen, melyik az a magyarok számára fontos nemzeti kérdés, amihez egy átlag szlovák vagy román képviselő a támogatását adná?

Az utóbbi hetekben, amióta kiderült, Tőkés László is bejutott az Európai Parlamentbe, egyre többen vannak, akik azt állítják: Erdélyben elérkezett az idő az RMDSZ és az ellenzék közötti kiegyezésre, s felvidéki mintára – vitathatóbbat aligha találhatnának egész Európában – létre kell jönnie valamiféle koalíciós egységpártnak. A nagy kiegyezés állítólag attól mentené meg az erdélyi magyarokat, hogy ne legyen képviseletük a bukaresti parlamentben. Azt az alapvető kérdést azonban mostanáig még senki sem tette fel, vajon mi haszna az erdélyi magyarságnak abból, ha képviselői a román parlamentben politizálnak?

Az RMDSZ, illetve a Tőkés László és Szász Jenő vezette politikai vonal egyesülésével van még egy baj: ha Markóék koalíciót kötnének ellenzékükkel, megengednék-e, hogy a párt legfelsőbb testületében – ahol a döntéseket hozzák –, többségbe kerüljenek az ellenzékiek? Márpedig ha erre nem kerülne sor, elképzelhetetlen, hogy a párt a kisebbségben levő ellenzékiek szája íze szerint politizáljon. Ha valamilyen apropóból felmerülne a román kormányból való kilépés lehetősége, az egyesült magyar párt legfelsőbb vezetése – ahol a mai RMDSZ-esek lennének többségben – ezt könnyedén megakadályozhatná. Az RMDSZ és az erdélyi magyar ellenzék kiegyezése körüli vita hamis és félrevezető vita. És valószínűsíthető, hogy – a közvélemény figyelmének lekötése által – nem magyar célokat szolgál.

Az erdélyi magyarságért tenni akaróknak ideje lenne lassan érdemi kérdésekkel foglalkozniuk. Például vajon hány kétségbe vonható kimenetelű bírósági tárgyalást folyt már le és folyik Romániában azért, mert a résztvevők nem használhatták anyanyelvüket az eljárás során? Vajon hány magyar beteget kezelnek félre évente Erdélyben azért, mert nem anyanyelvén mondhatja el tüneteit? Vajon hányszor aláznak meg magyar embereket azzal, hogy a rendőrökkel nem beszélhetnek anyanyelvükön? A kérdéseket hosszasan sorolhatnánk.

És ne feledkezzünk meg néhány erkölcsi dilemmáról sem. Érdemes lenne összehasonlítani, mennyi jövedelemhez jutott az elmúlt egy évben a táblabotrány miatt a Babes-Bolyai egyetemről elbocsátott Kovács Lehel – akinek azóta sincs állandó munkája –, valamint Magyari Tivadar, aki állítólag azért fogadta el a románoktól a felkínált rektorhelyettesi állást, hogy kiharcolja a magyar karokat.

Székelyföld számára a területi autonómia, Erdély más részei számára a hivatalos nyelv használata és a funkcionális autonómia (egynyelvű magyar kórházak, bíróságok stb.) jelenthet megoldást. Hogy mindezt egy 6–7%-os kisebbségi közösség nem a román parlamentben tudja elérni, az tény. (Erdély.ma)

Etnikai incidensek is lehetnek

Slaven Bačić, a Horvát Akadémiai Társaság elnöke ma azt nyilatkozta, hogy a koszovói válság kisebbségellenes hangulathoz vezethet Szerbiában. Mint mondta, az albán nemzeti kisebbség után, a szerb társadalom leginkább a horvátoktól idegengedik. Bačić szerint félő, hogy Koszovó elvesztése a szerb radikális nacionalista áramlatok erősödését eredményezi, és ennek valószínűsége máris félelmet és szorongást ébreszt a nemzeti kisebbségekben, de főleg a horvátokban. Ilyen légkörben etnikai incidensekkel is lehet számolni.

Bačić úgy véli, a feszültség mégis viszonylag rövid ideig fog tartani, noha az is biztos, hogy a politikai klíma utána sem lesz tökéletes.

A horvát pártok eredményessége elsősorban a Demokrata Párt (DS) jóindulatán múlik, jelentette ki a Horvát Akadémiai Társaság elnöke. (Vajdaságma.info)