Karácsonykor találkozunk!

 

Rimaszombatig, az alig húszperces úton csattanós választ is kapok a kérdéseimre.Ugyan mi a fenét keressek ezen a vidéken, mondja a mindössze húszéves, mégis komoly élettapasztalatokkal rendelkező, igen jókedvű és értelmes srác, aki az egyik közeli faluból származik. Munkalehetőség a környéken alig, a falu egyrészt elöregedett, másrészt folyamatosan fiatalodik, a polgármesteren kívül talán csak a takarítónő van állásban. Elektrotechnikai szakközépet végzett Kassán, de menet közben derült ki, nem sok affinitása van hozzá. Az meg utólag, hogy az érettségihez nem jár automatikusan munkahely. Maradt volna a szalagmunka minimálbérért. S mivel már a nővére és az unokabátyja is Angliában próbált szerencsét, ő is nekivágott. Egy tejüzemben kapott munkát, ugyancsak szalag mellett dolgozik, de csak napi nyolc órát, a vasárnapja szabad, a munkájáért kapott pénz pedig nem lebecsülendő. Vasárnaponként a nyelvtudását tökéletesíti, mert persze nem a tejüzemből szeretne nyugdíjba menni. Az álmom, hogy kamionsofőr legyek, árulja el, de természetesen nem itt, hanem Angliában. S amikor félve megkérdezem, mikor jön haza, röhögve mondja, legközelebb karácsonykor, amúgy tíz év múlva. Ha egyáltalán. Ugyanezt mondja az a fiatal prímás is, aki bár országos versenyeket nyert már, most érettségizik, közben zeneakadémiára is jár, mégis idehaza temetéseken gyűjtöget a leendő családalapításra. Ha a térképen kipipálnánk a helyeket, ahol már temetett, nem sok szabad falu maradna a környéken – mondja mosolyogva, ugyanis temetés még akad (a héten kettő is, bár még ez a szám nem végleges), de egyéb, örömtelibb rendezvény alig. A báli időszakban még úgy-ahogy, de a farsang végeztével már Lengyelországig kell menni egy-egy koncertért, fellépésért. Gondolja, hogy itt képzelem el a jövőmet? – mondja szomorú csillogással a szemében. Mintha csak összebeszéltek volna.