Kampánygála?

Komáromi színházunk érett férfikorba lépett. Nemrégiben zajlottak a hivatalos ünnepségek, ünnepi szónoklatokkal, leleplezéssel, pártunk és kormányunk képviselőinek részvételével (és részvétével), et cetera. November végén pedig egy civil színházi társulás szervezett gálaműsort „Szeretlek, publikum!” címmel. A szervezők 10 nappal korábban telefonon megkerestek, előadnám-e eredeti partneremmel a Rómeó és Júlia híres erkélyjelenetét? 35 év után felidézni az akkori sikert, aggkori (?) ikszekkel? Hajmeresztő – ha még van az embernek haja és meresztője! Mert valóban és mélyen tisztelem a közönséget, mert valóban és mélyen hiszek a színház erejében, és mert szeretem az igazi kihívásokat – azonnal igent mondtam! Annak ellenére, hogy előre közölték: „szerények a lehetőségek”, nekem ez akkor sem volt feltétel, amikor az én lehetőségeim is szerényebbek voltak. (A Dáridókra és más haknibrigádokra bezzeg mindig annyi volt, amennyi kellett... A rend kedvéért és a később kiderült események okán tájékoztatni szeretném a közvéleményt, hogy mindösszesen egyezer szlovák korona jutott, aminek az útiköltség, szálloda- és egyéb kiadások pl. az én esetemben több mint a négyszeresét tették ki. A két tiszteletjegy mellé még á 150 koronáért vásároltam jegyeket stb. Ezzel nem is lenne probléma, ha ez a gálaműsor csak arról szólt volna, aminek hirdették és amiért örömmel vállaltuk.) Tettem mindezt teljesen gyanútlanul és jó szívvel, abban a hitben, hogy a közönséget szolgálom. Tudtam, hogy sokan jöttek nem komáromiak is.

Telt ház volt és igazi siker! Annak ellenére, hogy a műsorvezető úr új szerzőpárost is avatott Bródy István (!) és Szörényi (Lajos? – itt nem mondott keresztnevet) személyében és annak ellenére, hogy pártunk és kormányunk képviselői is ott ültek a nézőtéren. Elsőre örültem ennek is, mert megtiszteltek jelenlétükkel, bár megfordult a fejemben, hogy valaki közülük beakaszthatta volna lábát a Mikuláš ajtajába (kívülről) azzal a csendes megjegyzéssel, hogyha ezt a kedvezménytörvény-átverést nem hozza rendbe, akkor az ajtót becsukjuk (ugyancsak kívülről), és aztán mehet állomásfőnöknek Iglóra! A kormány többi tagja meg kapálni... Vagy éppen ezért nincs az a láb a küszöb és az ajtó között?

Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg voltunk elégedve!

Aztán két nappal később hallom, hogy választási kampányrendezvényen vettem részt! Az öltözőben, a fellépésre összpontosítva ezt nem vettem észre. Igaz, az egyik komáromi ifjú honatya és polgármesterjelölt az öltözőfolyosón levegőnek nézve elütött volna, ha gyors reflexszel el nem állok az útjából. Eszembe is jutott, hogy – nevéből következtetve – vajon melyik iskolatársamnak lehet gyermeke vagy rokona, hiszen jómagam is Komáromban születtem, jártam iskolába és koptattam a való világot ritkán jelentő deszkákat ? És az is, hogy minden bizonnyal fiatalabb első gyermekemnél... Bár ez oda-vissza ritkán érdem. Szívesen megkérdeztem volna őt minderről, de mondom, levegőnek nézett. Azt a tényt azonban, hogy a gálaműsor alatt két részben bemutatják pártunk polgármesterjelöltjét és képviselőjelöltjeit, valamint hogy tűzoltóbál-jellegű zsákbamacska-tombolák, csili-csala csodái is lesznek, velem senki sem közölte! Ugyanígy a szeretett publikummal sem. Ez megalázó tény úgy a fellépőkre, mind a közönségre nézve. Éppen a VÁLASZTÁS szabadságát tagadja meg! Belekerültünk a kampányba, mint Pilátus a krédóba...

Most már tudom, hogyan került a csizma az asztalra, és azt is, hogy egy pártrendezvényt „szponzoráltunk”... Pedig én nem voltam, és nem is vagyok párttag. Csak választópolgár. És az igazi SZĺNHÁZ elkötelezettje. Olyan SZĺNHÁZÉ, amelyik sohasem adja el magát. Még ötvenéves korában sem!

Galán Géza