A Föld országaiból mindenre elszánt környezetvédelmi szakemberek indultak útnak Johannesburg felé, hogy megmentsék kicsi bolygónkat.
Johannesburg a reménységünk, avagy a szemétbiznisz kakasai
Az emberiség egy szűk rétegének fegyverrel való megvédése és az ő biztonságuk mindannyiunk számára fontosabb kell hogy legyen, mint annak az alig másfél milliárd embernek a várható sorsa, akiket a mindennapos éhenhalás fenyeget. Mert ha például ők is fegyvert gyártanának és nem hivatkoznának állandóan a globális felmelegedés következményeire, sokkal több környezetszennyező terroristát tudnának lelőni és a globalizációért felelős nagyfelelősségű emberek közvetlenül a haldoklók környezetébe telepíthetnék a szupermarketeket és a leányvállalataik leányvállalatait. Amíg viszont ez az elhanyagolható réteg nem tér öntudatra, addig azzal büntetjük az ő állhatatosságukat, hogy mind a szupermarketokat, mind pedig a leányvállalatok leányvállalatait a volt szocialista országokba telepítik azok, akik telepíteni tudnak, mert a volt szocialista országok volt szocialista vezetői sokkal nagyobb felelősséget éreznek az ő népük iránt, mint azok a műveletlen afrikiak, ázsiaiak meg dél-amerikaiak. Ezért nem tekinthető véletlennek, hogy kitörő lelkesedéssel fogadtuk a most megalkotott műanyag zöldségesláda- és italflakontörvényt, lelkesen ittunk bölcs parlamentünk bölcs döntésére az éppen végleg bezárásra kerülő kocsmánkban, egy időben arról is döntöttünk, hogy ezentúl testületileg a nagy bevásárlóközpont kerthelységét látogatjuk, mert ott olcsóbb az ital, mint a népnyúzó környező kiskocsmákban. Mindemellett jóleső érzéssel nyugtáztuk, hogy a mi felvidéki magyar környezetvédelmi miniszterünk is elutazott Johanessburgba, hogy megvédje a mi érdekeinket, persze azt is tudatosítottuk, hogy nagyon nehéz tárgyalásokat kell majd folytatnia a legnagyobb környezetszennyezőkkel, főleg azokkal, akik most truccból műanyag zöldséges rekeszeket akarnak gyártani. Együttérzésünk jeléül küldtünk neki faxon egy jó darab madzagot, amivel majd hátra kötheti a nagy környezetszennyezők sarkát, különösen azokét, akik nem értenek velünk egyet.
A kákán mindig csomót keresőket szeretném megnyugtatni azzal a matematikai ténnyel, hogy a johannesburgi konferencia költségvetése éppen, hogy csak nagyobb Szlovákia teljes egyévi költségvetésénél, de ebbe már azokat a kirakatüvegeket is beleszámították, amelyeket az oktondi tüntetők Johannesburgban betörnek. A befektetett pénz busásan megtérül azok által a környezetvédelmi beruházások által, amely létesítményekből csak végszükség esetén lehet atomrakétákat kilőni. Az, hogy a környezetvédelmi világkonferencia idején is gyarapodnak és növekednek a világ szemétdombjai, ne tévesszen meg senkit, van elég kakasunk ahhoz, hogy a szemétbiznisz a mi tájainkon is felvirágozzon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.