Jelképesdi

Még emlékszem, amikor 1989-ben, a bársonyos kitörése után, rögvest eltűnt az ember nagyságú vörös csillag a Dunaszerdahely központjában álló kommunista pártház tetejéről. A demokratikus politizálást csak kapiskáló helyi politikusok egyik legsürgősebb dolga volt már akkor a kommunista szimbólumok likvidálása.

A rendszerváltás ezzel nagyjából véget is ért. Több mint tíz évvel a demokrácia beköszönte után a hazai magyar politika újfent egyre szimbolikusabbá válik. Példaértékűen világított rá erre Duray Miklós Kossuth téri fellépése, hazájának sajtóbeli megtagadása és a kilencven magyar értelmiségi által aláírt nyílt levél esete. A vita – amely intézményes keretek híján, jórészt az Új Szó virtuális, online küzdőterén, illetve kocsmákban zajlik – ugyancsak jól mutatja a szimbolikus politika térhódítását és az egészséges, független közélet hiányát.

Nálunk (a szlovákiai magyar vagy ha tetszetősebb, a felvidéki társadalomban) az átláthatóság szorgalmazása és számonkérés nem szokás. Sőt, parttalan indulatok kiváltója. Megszoktuk, mert megszoktatták velünk, hogy soha senki, semmiért nem vállal felelősséget. Az Új Szó álneves internetes vitáinak hevülete épp azt támasztja alá, hogy nincs kellő tér a politikai eszmecserére. Máris nemzetárulással vádolják ott az értelmiségieket, mert kétségbe merték vonni Duray evidensen kétségbe vonható politikusi magatartását. Holott az aláírók tagadhatatlanul legalább akkora felelősséget érezhetnek a magyar lét megőrzéséért, mint bármely más közéleti személy.

Kiváltságossá vált tehát politikai elitünk helyzete. Az MKP ügyvezető alelnöke ahelyett, hogy vállalta volna a tévedés kockázatát, úgy próbálta eladni a Kossuth téri kampány-bizonyítványát, hogy egy ügyes huszárvágással, szimbólumokkal (haza, szülőföld) és érzelmekkel operált. Mint politikusi pályafutása során annyiszor, érzelmeket szítva megpróbálta felsorakoztatni maga mögé a magyarságnak a sérelmi politikára fogékony szeletét. Mintha az a tény, hogy mi mindannyian magyarok vagyunk, elegendő lenne elemi érdekeink kinyilvánítására.

Az EU-csatlakozás küszöbén állunk. Kis idő múlva tehát valóra válhat az, ami a rendszerváltás óta eltelt tizenként év egyik legfontosabb célja volt valamennyiünk számára. Stratégiai kérdések helyett még mindig csak arról vitázunk, hogy Felvidék vagy Szlovákia, kisebbség vagy közösség. Újabban: Fidesz vagy balliberó. Fogalmi zavaraink pedig arra vezethetők vissza, hogy nincs szakmai vita politikai berkekben, van helyette politikusoktól való félelem, pártfegyelem, feltétlen imádat és függőség.

Huszonkilenc éves magyar értelmiségi vagyok. Szlovákiában élek. Nem állhatom a lábon járó szimbólumokat sem. Tetteik érdekelnek s azok következményei.