Jakeš és Lenárt nem hazaáruló

A prágai fellebbviteli bíróság ugyanis a napokban felmentő ítéletet hirdetett ügyükben, illetve megerősítette az alsóbb instancia döntését, mely szerint a két volt politikus 1968 augusztusában, amikor egykori közös hazánkat megszállták a baráti és szövetséges Varsói Szerződés hadseregei, hogy véget vessenek az Alexander Dubček nevével fémjelzett, Prágai Tavaszként közismertté vált reform- és demokratizálódási folyamatnak, nem követett el hazaárulást.

A Prágai Városi Bíróság még 2002 szeptemberében mindkét egykori politikust felmentette, mert úgy találta, hogy a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumentáló Hivatal által felhozott vádat nem sikerült bebizonyítani. Az államügyész azonban akkor megfellebbezte a döntést, de a fellebbviteli bíróság a múlt csütörtökön megerősítette az alsóbb szintű taláros testület döntését. Bár az ügyészségnek még lehetősége van a Legfelsőbb Bíróság elé vinni a pert, szakértői vélemények szerint már gyakorlatilag szinte nincs remény a mostani döntés megváltoztatására. Vlastimil Kraus államügyész is óvatosan nyilatkozott; kijelentette, hogy csak a döntés írásos anyagának áttanulmányozása után határoz arról, hogy a legfelsőbb bírósághoz fordul-e vagy sem.

A két egykori politikai vezető a fellebbviteli bíróság döntését szemmel láthatóan megkönnyebbüléssel fogadta. Mindketten úgy nyilatkoztak, hogy reményeik szerint a kilencvenes évek közepétől húzódó ügy ezzel gyakorlatilag lezárult. Jakeš és Lenárt is igazságosnak minősítette a bíróság ítéletét. Újságíróknak nyilatkozva ismételten hangsúlyozták: nem érzik magukat bűnösnek, s a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumentáló Hivatal által kezdeményezett eljárást politikai pernek tekintik, amely egyszerű bosszú volt a szocialista rendszerben játszott politikai szerepükért.

Miloš Jakeš a nyolcvanas évek második felében Csehszlovákia Kommunista Pártjának főtitkára, Jozef Lenárt pedig a hetvenes és a nyolcvanas években Szlovákia Kommunista Pártjának első titkára volt. A vád szerint 1968 augusztusában azzal követtek el hazaárulást, hogy a Varsói Szerződés hadseregeinek csehszlovákiai bevonulása után segítettek Moszkvának törvényesíteni a megszállást. A két funkcionárius a csehszlovákiai szocialista reformkísérlet, a Prágai Tavasz idején is tagja volt a legfelsőbb vezetésnek. Jakeš Csehszlovákia Kommunista Pártja központi ellenőrző bizottságának az elnöke, Lenárt pedig a párt központi bizottságának a titkára volt.

A reformkísérletnek, amelynek annak idején hatalmas támogatása volt a lakosság körében, a Varsói Szerződés hadseregeinek augusztusi bevonulása vetett véget. Jakeš és Lenárt annak idején a prágai szovjet nagykövetségen többedmagával részt vett azon a tanácskozáson, amelyen egy „munkás-paraszt kormány” felállításáról volt szó. Ez lett volna hivatva a megszállást támogatni és „törvényesíteni”. Mindketten állítólag hajlandók voltak tisztséget vállalni ebben a kormányban, márpedig ez a korabeli hatályos törvények szerint hazaárulásnak és a fennálló társadalmi rend felforgatására irányuló kísérletnek minősült, mivel Csehszlovákiának az adott időben volt alkotmányos kormánya.

A Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumentáló Hivatal a kilencvenes évek közepétől foglalkozott ezzel a nagy társadalmi érdeklődésre számot tartó üggyel, de végül is a hazaárulást nem sikerült a vádlottakra rábizonyítania. Az ügyben érdekelt többi személy időközben már elhunyt, kivéve Vasil Biľakot, aki akkoriban a szlovákiai kommunisták élén állt. Biľakot a prágai vizsgálóbírák szintén kihallgatták, de nem indíthatnak eljárást ellene, mert külföldi állampolgár. A „munkás-paraszt kormány” felállítása akkor egyebek között azért sem sikerült, mert Ludvík Svoboda, Csehszlovákia államfője nem volt hajlandó elismerni ezt a tervezett szovjetbarát kabinetet. Az események aktív szereplőinek a tanúsága, valamint más fennmaradt közvetett vallomások szerint a „megbeszélésen” részt vevő csehszlovák kommunista politikusok sem támogatták mindnyájan és egyértelműen az ügyet, sőt ellenezték. A szovjet javaslatnak állítólag Vasil Biľak, Alois Indra és Drahomír Kolder volt a legfőbb támogatója.

A Prágai Tavasz kapcsán így tehát eddig csak egy volt magas rangú politikust ítéltek el, de az sem volt meggyőző. Karel Hoffmann, aki a hetvenes és a nyolcvanas években a csehszlovák szakszervezeteket vezette, s tagja volt a párt szűkebb vezetésének, szintén hazaárulás vádjával került bíróság elé. Hoffmann 1968-ban mint a Csehszlovák Távközlési Hivatal elnöke augusztus 21-ére virradó éjszaka kikapcsoltatta a központi rádió műsorait továbbító rendszert, hogy megakadályozza a megszállásról szóló objektív hírek sugárzását. A hazaárulást azzal követte volna el, ha ezt az intézkedést a megszállókkal együttműködve tette volna meg. Ezt azonban nem sikerült bebizonyítani. Hoffmann azzal védekezett, hogy akkoriban minden éjszaka kikapcsolták a berendezéseket, ezért utasítása – hogy függetlenül a rendkívüli helyzettől, szintén elhallgassanak a rádiók – természetes volt. Ezen a ponton azonban a bíróság más véleményen volt, s négyévi szabadságvesztésre ítélte a volt politikust, mert „visszaélt hatalmával”. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol erről, az azonban biztos, hogy ez azért mégiscsak más, mint egy hazaárulás. Ráadásul még így sem biztos, hogy a ma 78 éves Hoffmann börtönbe kerül, mert fellebbezett, illetve nem kizárt, hogy ügye egy korábbi államfői amnesztia alá esik.

Prágában a rendszerváltás óta már több volt magas rangú kommunista politikus ellen folyt bírósági eljárás (néhány esetben még most is folyik). Lubomír Štrougal volt kormányfő ellen például több pert is indítottak, de a taláros testületek egyikben sem találták bűnösnek. Börtönbüntetést a volt kommunista politikusok közül eddig csak Miroslav Štěpán egykori prágai első párttitkár kapott, mégpedig a bársonyos forradalom előtti tüntetések kemény szétveréséért. Štěpán mintegy másfél évet töltött börtönben, majd büntetésének további részét jó magaviseletére való tekintettel elengedték.