Iraki titkok: Szaddámot benyugtatózták

Egy török ügyvéd jelenkezett, hogy szívesen védené Szaddám Huszeint esetleges bírósági tárgyalásán. Az ügyvéd szerint az USA látványosságá kívánja tenni a pert.

Egy török ügyvéd jelenkezett, hogy szívesen védené Szaddám Huszeint esetleges bírósági tárgyalásán. Az ügyvéd szerint az USA látványosságá kívánja tenni a pert. Egy amerikai külügyi vezető bejelentette: az USA nem ellenezné, ha egy iraki bíróság halálra ítélné Huszeint, az ENSZ főtitkára ugyanakkor nem támogatja a halálos ítéletet. Huszein nővére közben azzal vádolta meg az amerikaiakat, hogy öccsét gázzal, vagy kábítószerekkel kábították el, különben nem tűrte volna a bemutatott vizsgálatokat.




Az USA nem ellenezné Huszein halálos ítéletét


Szaddám Huszein védőjének jelentkezett egy török ügyvéd. Atinc Gültekin Irak törökországi nagykövetséghez juttatott el egy beadványt, melyben hivatalosan kérte, hogy ő láthassa el a múlt hét végén elfogott volt iraki diktátor jogi képviseletét.

A nyugat-törökországi Izmírben dolgozó ügyvéd - hétfői híradások szerint - azzal vádolja az Irakot megszálló Egyesült Államokat, hogy "látványossággá" kívánja változtatni a Szaddám Huszein felelősségre vonását célzó majdani bírósági eljárást. Az ügyvéd ezenkívül úgy véli, hogy a megbuktatott iraki elnököt hazájában kell bíróság elé állítani.

Gültekin ezért önszántából ajánlkozik Szaddám Huszein védőügyvédjének, hogy a volt iraki elnököt a nemzetközi normáknak megfelelő eljárásban, "amerikai politikai nyomásgyakorlás" nélkül vonhassák felelősségre.

Átlátható és hiteles tárgyalást akar az USA

Egy névtelenül nyilatkozó amerikai külügyi illetékes hétfőn újságíróknak kifejtette, hogy az Egyesült Államok számára az a fontos: a tavasszal megbuktatott és most elfogott diktátor bírósági tárgyalása "igazságos, átlátható és hiteles" legyen. Az Egyesült Államok nem ellenezné, ha egy iraki bíróság halálos ítéletet mondana ki Szaddám Huszeinre - közölte a külügyi vezető.

Az amerikai tisztviselő ugyanakkor arról is beszélt, hogy számos kérdést tisztázni kell, mielőtt a per megkezdődhet. Az eldöntendő kérdések közé tartozik, hogy nemzetközi, vagy iraki bíróság ítélkezzen Szaddám Huszein felett, miként oldják meg a diktátor őrizetét, ha Irakban kerül bíróság elé. Az is kérdés, hogyan lehet a tanúk védelmét biztosítani, és mi legyen a sorsa Szaddám Huszein ellen benyújtott iráni és izraeli keresetekkel.

Az Egyesült Államok fenntartja magának a jogot: eljárást indít-e az iraki diktátorral szemben a jelenlegi amerikai elnök édesapja, az idősebb George Bush ellen 1993-ban szervezett iraki merényletkísérlet miatt. Mindezekről a kérdésekről tárgyal majd az iraki illetékesekkel Pierre-Richard Prosper, a háborús bűnök kérdésével megbízott amerikai nagykövet, aki a tervek szerint a jövő év elején utazik Irakba.

Az amerikai illetékes hozzátette, hogy Szaddám Huszein számára biztosítják a hadifoglyokról szóló genfi egyezmény garanciáit. Kérdésekre válaszolva közölte: az Egyesült Államok nem szegte meg az egyezmény előírásait azzal, hogy videóra vették és a nyilvánosság előtt bemutatták az elfogott diktátoron végzett első orvosi vizsgálatot. A genfi konvenció kimondja, hogy a hadifoglyokat meg kell kímélni "a nagyközönség kíváncsiságától". Az amerikai illetékes szerint ebben az esetben a nagyközönség kíváncsiságának kielégítéséről és az elfogott személy megalázásáról volt szó, mert "vannak dolgok, amiket a béke és a biztonság megőrzése érdekében meg kell tenni".




Kofi Annan a halálos ítélet ellen


Kofi Annan ENSZ-főtitkár Szaddám Huszein volt iraki elnök halálra ítélése ellen foglalt állást. "A pert nyílt tárgyaláson kell lefolytatni a nemzetközi normák szerint" - mondta Annan. Hozzátette: a világszervezet ellenzi a halálbüntetést, és ő Szaddám Huszein esetében sem fog ettől eltérni.

Kofi Annan "döntő fordulatként" üdvözölte az Irakot több mint három évtizeden át brutális kegyetlenséggel uraló diktátor elfogását. Szavai szerint Szaddám elfogásával immár az árnyéka sem vetül rá az ország újjáalakulására és ez megkönnyítheti a belső megbékélést és felgyorsíthatja az átmeneti kormány létrehozását - mondta.




Nővére szerint elkábították Szaddámot


Szaddám Huszein volt iraki diktátor nővére szerint Szaddám Huszein sosem adta volna meg magát ilyen béketűrő módon, ha az amerikai katonák nem használtak volna megbénítására kábítószereket vagy gázt. Naval Ibrahim al-Hasszán telefonon adott nyilatkozatot a londoni székhelyű al-Kudsz al-Arabi című arab nyelvű újságnak.

Az arab asszony szerint vasárnap és hétfőn bemutatott képsorok nem azt a Szaddámot mutatták, akit ő ismert; az iraki elnök nem engedte volna, hogy az amerikaiak így megfésüljék, s így bánjanak vele a kamerák előtt. "Szaddám Huszein, az arabok hőse soha nem adta volna meg így magát. Bizonyos, hogy drogokat adtak neki, ideggázzal vagy más illegális vegyszerekkel nyugtatózták, mert ő magától nem engedte volna, hogy ilyen megalázó módon bánjanak vele" - állítja Naval.

Szerinte ezzel az eljárással az amerikaiak megalázták az arabokat és a muzulmán embereket. Az elfogott volt iraki vezető nővére közölte, hogy férjét, Arsad Jaszint, Szaddám egyik legközelebbi testőrét szintén elfogták az amerikai katonák.

Naval Ibrahim al-Hasszán szerint az arab politikai vezetőknek el kell érniük, hogy Szaddám igazságos bírósági eljárásban részesüljön nemzetközi fórumon. Nem Irakban, de arab és külföldi jogászok jelenlétében. Az asszony úgy vélte, hogy az iraki gerillaháború folytatódni fog, mert a megszállókkal nem lehet másként bánni.




A palesztinok együtt éreznek Szaddámmal


Szaddám Huszein elfogott iraki diktátorral rokonszenvező fizetett hirdetés jelent meg kedden az al-Haját al-Dzsadida palesztin kormánylap címoldalán.

Az iraki diktátor jelentős népszerűségnek örvendett a palesztin területeken, mert uralma idején pénzzel segítette az izraeliekkel történt összecsapásokban elesett palesztinok, és az öngyilkos merénylők családját. Az első öbölháborúban - Kuvait Irak által történt lerohanása ellenére - a palesztin vezetők, köztük Jasszer Arafat, nyíltan támogatták Szaddámot. Mostani elfogását Ahmed Korei palesztin kormányfő nem volt hajlandó üdvözölni, arra hivatkozva, hogy iraki belügyről van szó.

A fizetett hirdetés formájában kedden megjelent írásban az iraki "Baasz Párt Hebron környéki elvtársai és barátai kinyilvánítják szolidaritásukat Szaddám Huszein vezető elvtárssal". A szöveg szerint Szaddám hős, aki "a palesztinok szemében mindig az arab méltóság jelképe marad", és "méltósággal és határozottan száll szembe a megszállóval most, a fogságban is, mint ahogy tette a hatalom csúcsán és az ellenállás időszakában is".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?