Inkább az év végi válságkezelést választják

A munka ünnepe megkímélt bennünket egy kormányüléstől, de a testület legutóbbi döntései elegendő munícióval szolgáltak erre a hétre is.

Hagy-e akkora pusztaságot az állami költségvetésben maga után a Dzurinda-kormány, mint amekkorával 1998 végén saját maga is szembesült? Ez a kérdés foglalkoztatja a gazdaságpolitika iránt érdeklődőket, mióta nyilvánvaló, hogy a választások miatt a kormány a megszorító intézkedések helyett inkább osztogat. Nehéz ezért megróni, hiszen a politikai helyzet bonyolult, a választási lehetőségek rosszabbnál rosszabbak, így kézenfekvő, hogy inkább az év végi válságkezelést választják, mint hogy újabb támadási felületet adjanak a balkáni erők hatalomra jutásának. Emiatt a jegybanknak sem maradt más eszköze, mint amit a makrogazdasági stabilizáció iránt teljesen immunis Mečiar-kormány ellen alkalmazott, vagyis a kamatok növekedésével visszaszorítani a hazai fogyasztást. A modell azonban nem ennyire egyszerű, az elkövetkező hónapok során még sok fordulattal számolhatunk. Egy biztos, nagyon hamar légvárnak mutatkoztak a feltételezések, amelyek szerint Szlovákia már túljutott a válságon. Ehhez ugyanis több tettre és kevesebb beszédre lett volna szükség. Az egészben az a legszomorúbb, ha megnézzük a hatalomra ácsingózókat, kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy még mindig a jelenlegi garnitúránál mutatkozik a legnagyobb esély arra, hogy egyszer a saját klientúrájukon kívül levegőhöz engedik jutni a pártokon kívüliek nagy tömegét is.

Szlovákiában járt az uniós bővítési főbiztos, aki lehűtötte az uniós fejezetek újranyitását szorgalmazókat. Ezt egyrészt a lengyelek földügyes sikere váltotta ki, másrészt pedig természetesen Robert Fico sorolta be a mindent gyógyító életelixíres receptjébe. Nagy kár, hogy a megyei apparátusok kiválasztásakor, vagyis az első helyen, ahol szűzies pártja hatalomhoz jutott, a legrosszabb szlovák politikai hagyományokat követve viselkedik: a HZDS-szel boldog egyetértésben szinte már a vécés néni posztját is pártalapon töltik be. A főbiztos arról is beszélt, hogy Szlovákia az uniós tagság első időszakában nem lesz nettó befizető, vagyis több támogatást kap, mint amit be kell fizetnie majd a közös költségvetésbe. Ez két összefüggést is felvet. Egyrészt nálunk az uniós tagság politikai okokból szinte a szinonimájává vált az óriási támogatási lehetőségeknek; arról a jelen politikai helyzetben nem célszerű beszélni, hogy ott bizony kötelezettségek is vannak. De úgy is nézhetjük a dolgot, hogy az államunk befizet egy halom pénzt, onnét pedig érkezik egy jó adag támogatás. A jelenlegi helyzetnél, amikor az állami forrásokat még mindig ki tudja, milyen alapon és ki tudja, kinek juttatják (nézzük csak meg a hegyháti ipari parknak fű alatt frissen juttatott 90 millió koronát), a köznek még az is jobb, ha az államtól elszedett pénzek átlátható uniós támogatások formájában jutnak vissza az országba.

A kereszténydemokraták is igyekeztek bizonyítani: nem csak áprilisi tréfának szánták, hogy hat százalékról startolva ők lesznek a jobboldal legerősebb pártja. A nemzetiek elárvult szavazóinak szánt ellenstátustörvény bukása után ezúttal a gazdaságpolitikába kalandoztak, egy sor felettébb vonzó adócsökkentést javasolva. Kár, hogy ők is csak a vége felé ilyen okosak, a kezükben lévő igazságügyi tárca hatáskörében már nem voltak ennyire világmegváltóak. ĺgy aztán kispártként javaslataik súlya egyelőre legfeljebb azzal mérhető össze, amikor a magunkfajta újságírók egy sör mellett elmélkednek, mit is tehetnének a politikusok, ha egy pillanatra komolyan gondolnák az országos jóléttel kapcsolatos szólamaikat.

Érdemes odafigyelni arra hírre is, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank állítólag változtat a stratégiáján, és az elkövetkező két évben a kereskedelmi bankok hitelprogramjaiba belépve a kis- és középvállalkozások számára, illetve önkormányzati infrastruktúra építésére biztosít előnyös kamatozású forrásokat. Eközben eddig minden vita nélkül szép csendben folyik egy következő fontos privatizációs esemény, az áramszolgáltató vállalatok eladása. Elvben esetükben is kisebbségi részvénycsomagokat kínáltak fel, de mivel ezt eddig minden cégnél a vállalatirányítási joggal is megfejelték, feltételezhető, hogy itt sem lesz másképp. Érdekes, hogy ezúttal ebbe az ellenzék sem akadt bele. Azt már tudjuk, hogy a három céget kiknek szánják, a végső döntést a kormánynak kell meghozni. Az első vitát az osztrák EVN robbantotta ki, amelynek nem tetszik, hogy a Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltatót a német E.ON óriáskonszernek adnák. Állítólag a 21 millió euróval magasabb ajánlatát azzal utasították el, hogy a cég túl kicsi. Ez ugye, azt jelenti, hogy ha a kormány megváltoztatja a döntést, közel 900 millió koronával nagyobb összeg folyik be az államkasszába.