Időt nyertek

Manapság az a magyarországi kormánykoalíció legnagyobb sikere, ha nem veszít. Több mint egy évvel ezelőtt annak örülhetett a szocialista miniszterelnök, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése és az önkormányzati választási vereség után nem hullott szét a parlamenti többség. A minap az egyik SZDSZ-es államtitkár közölte, „nincs népharag”, hiszen csak pár ezren tüntettek a kormány ellen. Igaz, az ellenzék támogatottsága duplája a kormányénak a közvélemény-kutatások szerint. December 17-én annak örült az MSZP és az SZDSZ, hogy az egészségbiztosítási törvény miatt nem szakadt szét a két párt szövetsége.

Gyurcsány Ferenc legfontosabb politikusi tulajdonságává válik a kitartás. Hogy mennyire fontos ez, megmutatta Dávid Ibolya és Orbán Viktor is. Az MDF elnöke a Fidesz támadásai ellenére kitartott az önállóság mellett, vállalta a függetlenség magányát. Most esély van arra, hogy az MDF ismét releváns párttá váljék, ha a következő választáson annyi mandátumot szerez, hogy nélküle nem lehet kormányt alakítani. Orbán Viktort sokan kritizálták, hogy a helyén maradt két választási vereség után. Bár formálisan felajánlotta lemondását 2006 tavaszán, ezt csak gesztusnak szánta, esze ágában sem volt távozni. Néhány hónappal később pedig ismét a legnagyobb támogatottságú párt élén találta magát, s ebből a szempontból mindegy, hogy ennek a Fidesz kiváló politikája az oka, vagy az – amit Kuncze Gábor, volt SZDSZ-elnök fogalmazott meg –, hogy „alánőtt a hegy”.

Hozzájuk hasonlóan Gyurcsány is kitart, s a helyzethez képest meglepően optimista nyilatkozatokat tesz. Mi egyebet tehetne? A tavalyi bizalmi szavazással, most az egészségbiztosítási törvény elfogadásával időt nyert. Időt annak bizonyítására, hogy a választási kampányban csak nyomokban bemutatott politikája hasznos az ország számára. Ha ezt a választók elfogadják, akkor Gyurcsány talán bocsánatot nyerhet a tények takargatásáért.

A következő évben néhány félelemről kiderülhet az egészségügy kapcsán, hogy alaptalan. Nem fognak emberek kizuhanni az ellátórendszerből. Ám valószínű, hogy ugyanazért a járulékfizetői jogviszonyért másféle ellátást kapnak az egyes pénztáraknál, mégpedig nem a rendszer visszásságaként, mint ma, hanem szabályszerűen. Ha viszont garanciák akadályozzák a piaci mechanizmusok érvényre jutását, vagyis az eltérő pénztári ajánlatokat, akkor miért lenne vonzó a befektetők számára az új egészségbiztosítási rezsim? S ha nem jönnek a tőkések, akkor mi végre volt az elhúzódó vita a koalíciós pártok között, valamint a kormány és az ellenzék, a kormány és a magukat a közérdek letéteményeseinek hirdető érdekcsoportok vagy éppen a kormány és a baloldali értelmiségiek között? A gyakorlat megmutathatja, van-e jó válasz a kérdésekre.

De tapasztalatokra tehetünk szert a felsőoktatás vagy a közösségi közlekedés átalakítása ügyében is. A lényeg: a kormány legalább arra lehetőséget szerzett, hogy döntéseit kipróbálhassa. 2008 végére talán már látható lesz, működőképesek-e az új struktúrák, mekkora terhet jelentenek az állampolgárok számára, milyen előnyeik vannak – mert a cél mégiscsak az volna, hogy legyen jobb, mint korábban. A tapasztalatok birtokában jóval könnyebb lesz eldönteni, hogy a tiltakozóknak, aggódóknak volt-e igazuk vagy a végtelenül konok kormányfőnek.