Hogyan tovább, Magyar Koalíció Pártja?

Pragmatizmust vagy pluralizmust? Erre a kérdésre kell a közeljövőben választ adnia a felvidéki magyarság politikai érdekképviseletének. Az ideológiai ellentéteket háttérbe szorítva, az érdekazonosságot előtérbe helyezve továbbra is együtt, vagy a többszólamúságot hangsúlyozva mostantól külön-külön? Esetleg a törésvonalakat a párton belül szervezetileg a mainál hangsúlyosabban megjelenítve, mégis közösen? Melyik a leghatékonyabb? Hogyan tovább?

A Medgyessy szavával tízévessé „cserepedett” MKP mára útelágazáshoz jutott. Ami a Kárpátok Cicerójának csak egy nehéz szó volt annak idején, az a párt számára lehet a zsákutca bejárata is. Egy belviszályoktól hangos, megosztott pártnak mindig kevesebb ereje és lehetősége van a stratégiai távlatokra koncentrálni. Egy veszekedő párttól hamar elfordulnak a választók. A vita, ha csak meddő szócséplésnek tűnik, könnyen szülheti a politika legnagyobb ellenségét, a közönyt. A Magyar Koalíció Pártja kényszer szülte gyűjtőpárt: a politikai spektrumot felöleli a nemzeti radikálisoktól a baloldali liberálisokig. Ilyen körülmények között természetes, ha akadnak súrlódások, amelyek vitákat váltanak ki. Még szép, hogy senki sem adja le a ruhatárban a politikai nézeteit! A vita tehát természetes, sőt szükséges. Más pártokban is viták nyomán alakul ki a konszenzus egy-egy döntés előtt. Baj akkor van, ha ez a vita nemcsak a belső fórumokon zajlik, hanem kikerül a nyilvánosság elé is. A sajtóban kiteregetni a szennyest, majd üzengetni egymásnak olyan luxus, amelyet egyetlen párt sem engedhet meg magának. Mert egyetlen párt sem nélkülözhetetlen! A zsákutca az öncélúságon keresztül vezet a választó ítéletéig, a közönyig.

Más gyűjtőpártok, hogy az egységet megőrizzék, tagozatokban jelenítik meg a párton belüli pluralizmust. A felmerülő nézetkülönbségeket pedig a minden érdekcsoport számára elfogadható pártelnök menedzseli. Ő a kompromisszumok robotosa, tekintélye vitán felül áll. Ha az MKP akár csak középtávon is meg akarja őrizni egységét, meg kell fontolni, hogy ez lehetséges-e a belső konszolidációra képtelen, megosztó személyiséggel a párt élén.

Játsszunk el a gondolattal, hogy az MKP támogatottsága a kritikus 6-7 százalékra süllyed. A gyakran egymásnak is ellentmondó közvélemény-ku?ta?tási adatok, minden mérési hibájuk ellenére, nem lebecsülendő lakmuszpapírként szolgálnak. Így aztán könnyen pánikreakciót válthatnak ki a párt háza táján.

A süllyedőnek vélt hajót pedig ilyenkor akár el is hagyhatják a politikai hajótöröttek, azaz a párton belüli kisebbségi álláspont képviselői. Főleg, ha ehhez megvan az anyagilag is biztos hátterük. Ha így történne, a kisebbségi magyar választó kegyeiért egy nemzeti konzervatív és egy liberális párt versengene. Ennek a felállásnak csak akkor lenne értelme és várható politikai haszna, ha a liberális párt a szlovák választókat is meg tudná szólítani, kilépne az etnikai keretek közül, és polgári elven mű?ködne. persze, ez a vállalkozás ugrás volna a sötétbe, sikerére nincs garancia. Rövidtávon egyenesen politikai öngyilkosságnak tűnik. Hosszútávon azonban mint lehetőség adott, hogy a felvidéki magyarságnak a mainál hatékonyabb politikai képviseletet szavatoljon.

A hogyan továbbra a legkézenfekvőbb válasz – véleményem szerint – az együtt, de másképpen. A párt politikusainak a jövőben nem az ellentéteket kell hangsúlyozni, hanem a közös érdekek alapján a fontos kérdésekben egységesen fellépni. A pragmatizmus, az érdekelvűség, lehet az a zászló, melyet mindenki magasra tud emelni. Elkerülhetetlennek tűnik a több?szólamúságnak nagyobb teret adó struktúra kialakítása, amely azonban önmagában nem old meg semmit, ha az MKP képtelennek bizonyul a belső konszolidációra. Ennek előfeltétele, a med?dővé vált vitákat látva, a párt egységét kifejezni képtelen politikusok háttérbe vonulása. Békebíróra van szükség, nem westernhősökre! Csak mintha nem nagyon kapkodnának a törvény szolgájának csillaga után. Az az érzésem, még tanúi leszünk néhány pisztolypárbajnak, míg sheriffet választunk… Kolek Zsolt