Hogyan tovább Koszovóban?

Az alkotmány értelmében 2008 elején elnökválasztást kell rendezni Szerbiában. Az erőviszonyok alapján arra lehet számítani, hogy a győztes személye csak a választás második fordulójában dől el. Ebben pedig a jelenlegi államfő, a mérsékeltnek számító Borisz Tadics kerül szembe a populista Tomiszlav Nikoliccsal, a legerősebb parlamenti frakcióval rendelkező Szerb Radikális Párt jelöltjével.

Ha a koszovói albánok a választás második fordulója előtt kiáltanák ki elszakadásukat Szerbiától, s azt a Nyugat elismerné, a nyugatbarátként elkönyvelt Tadicsnak fikarcnyi esélye sem maradna a győzelemre – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Ezért Nikolics hatalomra jutásának megakadályozása érdekében a Nyugat jól tenné, ha rábírná a koszovói albánok várható miniszterelnökét, Hasim Thaqit, hogy a pristinai parlament csak a szerb elnökválasztás után deklarálja Koszovó függetlenségét. A szerbiai választástól függetlenül is élénk találgatások tárgyát képezi Nyugaton, milyen jogi forgatókönyv lenne a legmegfelelőbb a következő hetekben. Várható, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában – amely még idén foglalkozik a szerbek és albánok között közvetíteni próbáló nemzetközi trojka jelentésével – nem sikerül egységes álláspontot kialakítani. Az oroszok (Belgrád patrónusai) további tárgyalásokat fognak sürgetni a szembenálló felek között. A Nyugat viszont ebbe nem megy bele.

Ebben a patthelyzetben kerülhetne sor a pristinai parlament döntésére, a függetlenségnek a Nyugattal egyeztetett kikiáltására. Ennek alapját az Ahtisaari-terv képezhetné, amely előirányozza Koszovó – elsősorban az Európai Unió által felügyelt – szuverenitását. Az új állam gyors elismerése néhány nyugati ország által (USA, a legjelentősebb EU-tagok, Svájc) olyan „politikai megoldásként” volna értelmezhető, amely szerepel az ENSZ BT 1244. számú határozatában; ez utóbbi a koszovói status quo alapja. Erre a megváltozott helyzetre hivatkozva kérhetné fel az ENSZ főtitkára az EU államait, vállaljanak vezető szerepet a Koszovóban szükséges nemzetközi jelenlét új formájában. Az 1244. számú ENSZ-határozat így érvényben maradna, egyben elérné végső stádiumát. A szöveg ugyanis a koszovói kérdés „politikai megoldását” sürgeti, azt viszont nem szabja meg, miként kell a megoldáshoz eljutni.

A fenti megoldás esetén az Ahtisaari-terv értelmében 120 napos átmeneti időszak lépne hatályba. Ez alatt a koszovói ENSZ-közigazgatás (UNMIK) minden jogkörét átruházná a pristinai kormányra és az új nemzetközi misszióra, amely már az EU vezetése alatt állna.

Az ezután következő időszak feladataival foglalkozik a Madeleine Albright – James O'Brien szerzőpáros tanulmánya egy neves Balkán-szakértők által összeállított kötetben (Conflict and Renewal: Europe transformed). Az USA volt külügyminisztere és egykori tanácsadója dicséri azt az utat, amelyet a Nyugat-Balkán államai a 90-es évek polgárháborúi óta megtettek. A hadseregeket leszerelték, a menekültek nagy része hazatért, kártérítést kapott, a háborús főbű?nösök a hágai törvényszék elé kerültek. A szaloniki EU-csúcs óta a térség minden állama előtt nyitva áll az EU-tagsághoz vezető út.

Albright és O'Brien dicséri az Ahtisaari-tervet mint a legjobb módját egy olyan konfliktus kezelésének, amelyre nem létezik bevált megoldás. Egyúttal bírálatot is megfogalmaznak. Szerintük azok a jogkörök, amelyeket a terv a koszovói szerb kisebbségnek nyújt, túlszélesek, emiatt idővel a koszovói állam megbénulásához vezethetnek.

Az amerikai szerzőknek az sem igen tetszik, ami már Bosznia esetében is gondokat okoz: a „háziúr” szerepét játszó nemzetközi misszió korlátlan hatásköre Koszovóban. A jövendő pristinai főképviselőnek jogában áll a helyi döntéshozó szervek rendelkezéseinek kikényszerítése vagy megsemmisítése, koszovói politikusok kinevezése vagy leváltása. A tanulmány szerzői nem vitatják, hogy a koszovói demokrácia fejletlensége és a kisebbségek szük?séges védelme miatt elengedhetetlen a szigorú nemzetközi felügyelet. Ám óva intenek a felügyelet jelenlegi formájától, amely könnyen eredményezheti a „függőségek kö?rét”. Mint írják, „Bosznia jó példa erre a körre. Az ottani politikusok, élve a lehetőséggel, hogy a kemény politikai döntéseket átháríthatják a nemzetközi közösség főképviselőjére, kivonhatják magukat a felelős kormányzás terhe alól”.

Mivel az Ahtisaari-terv jóformán „betonba van öntve”, Albright és O'Brien azt ajánlja, legalább a jövendő nemzetközi kormányzó mandátumának meghatározásakor vegyék figyelembe a boszniai tapasztalatokat – és három alapelvhez igazodjanak az illetékesek. Először: a kormányzó csakis biztonsági kérdések és korrupciós ügyek esetében éljen teljhatalmával, ne a napi politika szintjén, ahogy ez Boszniában gyakran megesik. Másodszor: a koszovói kormány egyéb feladatai fölött az Európai Bizottság gyakoroljon ellenőrzést. Harmadszor: a nemzetközi (EU-) misszió ne csak felügyelje, de példamutatóan gyakorolja is a demokratikus fejlődést. Ha tehát szükségessé válik helyi politikusok leváltása tisztségükből, akkor ezt megfelelő procedúra keretében kell megtenni.