Hogy is van ez?

Régóta foglalkoztatnak a különféle közvélemény-kutatások. Eddig is fenntartásaim voltak az ilyen, és hasonló felmérésekkel (és statisztikai kimutatásokkal) szemben, ez a véleményem csak megerősödött. Az itteni magyarságra vonatkozóan ez többszörösen érvényes.

Régóta foglalkoztatnak a különféle közvélemény-kutatások. Eddig is fenntartásaim voltak az ilyen, és hasonló felmérésekkel (és statisztikai kimutatásokkal) szemben, ez a véleményem csak megerősödött. Az itteni magyarságra vonatkozóan ez többszörösen érvényes.

Az Új Szó-ban megjelent legutóbbi közvélemény-kutatás (december 5.) adatai arra késztettek, hogy gondolataimat másokkal is megosszam. Ez az utóbbi annyiban különbözik a többitől, hogy a felméréskor állítólag csak magyarokat kérdeztek meg, a mostani és a volt MKP-elnökkel kapcsolatosan. A végeredmény ismert: a legyőzött magasan győzött.

Az utóbbi időben, szinte minden oldalról, számos bírálat éri az MKP vezetését. Minden oldalon a kormánypátokat, az ellenzéket (a valamikori szövetségeseket), médiát, írottat és elektronikusat (beleértve az itteni magyart is) és a belső ellenzéket stb. értem. Ez a tipikus „sapka” esete. Tehet az új vezetés bármit, minden intézkedésével „kiérdemli” valamelyik fél (vagy az összes) bírálatát. Néha úgy tűnik, hogy az új MKP-vezetés összehangolt támadásnak van kitéve, ahol a legképtelenebb „szövetségek” születnek. Nem elképzelhetetlen, hogy ezt a vélt vagy valós összehangolást valakik azzal a céllal irányítják, hogy az MKP ne tudjon, ne merjen foglalkozni a valós problémáinkkal, gondjainkkal, bajainkkal. A lejáratásra való törekvés szinte nyilvánvaló. Ha a legutóbbi felmérés tényleg úgy sült el, ahogyan, akkor ebben nagy része van ezeknek a „közvélemény-formáló” (vagy inkább irányító, befolyásoló?) támadásoknak.

A szlovákok a leváltott vezetést, és főleg annak vezetőjét dicsérik. Ha tőlük kiérdemelték a dicséretet, akkor ez jó (volt) nekünk? Azt szoktam mondani, hogy nem jó az olyan tanító, akit a diák dicsér. Talán nem szorul magyarázatra, ki a tanító és ki a diák.

Ó azok a „preferenciák”! Mindenhol azt hallani, hogy mióta az új vezetés került az MKP élére, azóta a párt népszerűsége rohamosan csökken. Még az SNS második embere, akarom mondani asszonya is, habzó szájjal, egyebek között ezt szajkózza. Emlékezzünk az első szabad választásra, amikor az összes közvélemény-kutató pofára esett a magyar pártokkal kapcsolatosan. Egyszer annyi szavazatot kaptak, mint amennyit ők jósoltak. Utána már óvatosabbak voltak. Minden felmérésnél hozták a 9–11 százalékot. Nem volt nehéz dolguk, mert az MKP szavazói a parlamenti választásokkor hűségesek voltak. Szerintem ez így van most is, és a jövőben is így lesz. Nincs más választásunk. Mióta ezek a felmérések folynak, számomra azóta talány, hogyan is készülnek a velünk kapcsolatosak. Sarkítva a dolgokat: ha a felméréskor megkérdeznek 100 szlovákot, akkor az MKP nulla azaz 0 százalékon áll. Ha megkérdeznek 100 magyart akkor az MKP 100 százalékon áll. Ha mondjuk, megkérdeznek 89 szlovákot és 11 magyart akkor az MKP 11 százalékos lesz. A mostani parlamenti választással kapcsolatos felméréseknél 100-ból 11 magyarnál kevesebbet kérdeztek meg, vagy csak a hasukra ütöttek? Addig örök talány számomra, ameddig valaki el nem magyarázza, hogyan készülnek ezek a felmérések. Ha valaki tudja, magyarázza el!

Elhiszem, hogy a leváltott vezetés számára kikerülni a kormányból, aztán az MKP vezetéséből, egyszerre sok (sokk ?) volt. Nem jó dolog veszíteni, tapasztalatból tudom. Próbáljanak vele megbékélni. Majd jönnek az újabb választások, lehet próbálkozni.

Mánya László

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?