Híradás a végekről

Látod-e, édes öcsém, hová fejlődtünk? Mert én mostanában nem nagyon, de ha látnám, se tudnám már eldönteni, higgyek-e még saját fülemnek, saját két szememnek. Minap mendegéltem, csak úgy a házak között, hát, látom nagy bötűkkel kiírva, hogy a város híres műemlékének javítására jótékonysági gyűjtés szerveződik, s hogy ez ügyben ki ki tehetsége szerint művészetével is hozzájárulva a gyűjtéshez, ingyen fellép. Mondom magamban, nosza, erről íródeák lévén postagalambot küldök a jó hírrel az én kenyéradó gazdámnak, tegye már bé az újságba, hogy minő dicséretre méltó tevékenységbe fogtak az atyafiak. Hanem hát csak jó lenne azt is tudni, kik és mit fognak előadni tudásuk legjavából. Mennék én kérdezni, édes öcsém, de akármerre kérdezek, azt mondják nekem, hogy kóbor deákokkal itten nem foglalkoznak. Kérdem, miért. Mondják erre, ne is kérdezzem, ne csináljak nekik álmatlan éjszakákat, de kóbor deákokkal ők biza nem beszélgethetnek. Nem erősködék hát tovább, nem akarva álmatlan és gondterhelt éjszakát okozni senkinek se, de csak belém ütött a gondolat, hogy jó volna utánajárni, ki s miért nem szívleli a kóbor deákokat e helyütt. Képzeld, édes öcsém, nem derült ki! Mindenütt csak vállon veregettek, biztatgattak, hogy csak írogassak, csak koptassam a lúdtollat, meg járjam a végeket, de ők bizony nekem mondani ezenkívül még azt se mondhatják meg, hogy ki s miért tiltotta meg az én fajtám vagy személyem számára való akárminő, helyben történő dolgoknak elmondását. Hát, legyen meg az úrnak akaratja, bólintottam, s aztán lovamat hazafelé irányítva elballagtam a végeknek e fura helyéről. Bár tudom én, bár sejtem én, ki is lehet kiskirály e helyütt, mondani mégse lehet. Mert hátha nem is ő az! Hátha nem is gondolta komolyan! Hátha csak megtévedett, és buzgó alattvalói félreértették az ő helyben mindenható szavát! No, mondtam is otthon az asszonynak, így áll már minálunk a világ sora. Kiskirályok mindég is voltak, csak azt kell még figyelembe venni, hogy csak a nagy királyoknak adatik meg a méltóság. Azt meg el ne felejtsem megírni erről a kiskirályról, hogy biza ennek sokféle nyelve, meg több hátsója van. ĺgy fordulhatik az elő, hogy egyszerre ül meg sok lovat, igaz, egyiket se jól, meg az is, hogy hosszú nyelvvel igen sok mindent el lehet intézni. Beszélgetve, intrikálva, fenyegetőzve meg más egyebet csinálva is. Más híradásom most nincsen a végekről, de ha volna se mondhatnám, mert főpénz van az én fejemre tűzve, és szóvirágba kell elmondanom, hogy mezítelen a király, a szolgákon meg vastag a pápaszem.