Hatvan éve rombolták porig Drezdát

Luther és a Frauenkirche romjai. 50 évvel a háború után is hasonló kép fogadta a Drezdába érkezőt. ČTK/AP-felvételA szász főváros bombázásának 60. évfordulóján a demokratikus pártok csupán csendes megemlékezést hirdettek, de a szélsőjobboldali NPD szerint ideje lenne megemlékezni a háború ártatlan német áldozatairól is.

A Frauenkirchét, a világháborús pusztítás egyik szimbólumának számító templomot már újjáépítették, de csak a város megalapításnak 800. évfordulóján, októberben nyitják meg. Viszont addig is több méter mély árok tátong körülötte. Bevásárlóközpontot meg irodákat építenek itt, ez a város legdrágább telke. A szocialista időkben nem volt itt más, mint egy nagy halom törmelék. Pénz talán lett volna – a híres Zwinger képtárat már a hatvanas években megnyitották – , a romok megőrzése inkább tudatos politika volt: a Frauenkirche gyomokkal benőtt maradványai kezdetben a háború, majd az „imperialista dúlás” mementójává vált. Manapság pedig a német nép háborús szenvedéseinek szimbólumaként kezdik emlegetni a várost. Az 1945. február 13-14-i Drezda elleni bombatámadás sok német szemében ma is felfoghatatlan. Az eredetileg félmillió lakosú, de ekkorra már 600 ezer keleti menekültet is befogadó város helyén február 15-re csupán füstölgő épületcsonkok, jajgató sebesültek, árvák és halottak tízezrei maradtak. Az angol–amerikai légierő három hullámban támadta a várost, és valóban a lehető legnagyobb pusztításra törekedett. Amellett, hogy tönkrebombázták az épületeket, a mellékesen ledobott gyújtóbombák nyomában valóságos tűzorkán tombolt a város utcáin. A pincékbe húzódó drezdaiak egy része megfulladt a füsttől, akik a felszínre menekültek, elevenen égtek meg. Egyesek szerint a szövetségesek először itt vetették be a vietnami háborúban elhíresült napalmot, amely a bombákból szétfröccsenve lángba borította a szerencsétlen emberek testét. A támadás máig vitatott részletei közé tartozik, de a drezdai túlélők egy része esküszik rá: a lángok elől az Elba partjára menekült asszonyokat és gyerekeket alacsonyan szálló repülőgépek egyszerűen a folyóba gépágyúzták. A szövetségesek ezt a mai napig tagadják. Az áldozatok számát 35-50 ezerre teszik, egyesek szerint azonban 100 ezernél is jóval magasabb volt.

Drezda természetesen a német kultúra egyik központja volt, az Elba Firenzéjének is nevezték, de gazdaságilag legalább ekkora jelentősége volt. Ez a város volt a német ipari forradalom egyik központja. Ha a szövetségesek nem semmisítik meg Drezdát, akkor nagy valószínűséggel nem telepszik a Volkswagen Wolfsburgba, nem megy a Dresdner Bank Frankfurtba, a Siemens Münchenbe vagy az Audi Ingolstadtba. Felesleges és hamis tehát a gazdasági jelentőségét elhallgatni. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy 1945 februárjában a szövetségesek még nem tudták, hogy a háború alig három hónap múlva véget ér. Érdekes egyébként megfigyelni, hogy bizonyos terminológiák hogyan kapnak újra életre. A Goebbels által kitalált „angol–amerikai terrortámadás” kifejezést később átvette az NDK szocialista pártja, most pedig ezzel érvel a szélsőjobboldali NPD is. Pedig Németország háborúban állt, a német légierő is számos várost bombázott, Londontól Coventryig.