Hamasztán

Utolsó figyelmeztetés a Nyugat számára a Hamász palesztinai győzelme. Változtatni kell az eddigi nyugati politikán, amely arab világon innen és túl a mindenkori iszlám (néha bizony terrortól sem visszariadó) mozgalmak ellenlábasait támogatja. Nem egy esetben ugyanis a másik oldal saját diktatúrája fenntartásában érdekelt. Elég Musaraf pakisztáni, Karimov üzbég, Asszad szíriai elnökre gondolni, de lehetne a listát bővíteni azokkal az országokkal, ahol a Nyugat inkább befogja a száját a „stabilitás” érdekében, semmint demokratikus módszerekkel – vagyis szabad választásokon – iszlám erők kerüljenek hatalomra. Ideje szembenézni azzal a ténnyel, hogy a nálunk terroristaként kezelt iszlám szervezeteknek hazájukban egyre erősebb a támogatottságuk. A tavalyi kísérleti szaúd-arábiai választásokon elsöprő sikert arattak, Irakban iszlám pártok szerezték meg a parlamenti székek hatvan százalékát, Libanonban pedig csak a különböző vallási csoportoknak fenntartott regionális kvóták akadályozták meg a Hezbollah teljes győzelmét. Szintén tavaly ősszel Egyiptomban egy semennyire sem egyenlő és szabad választási küzdelemben a parlamenti helyek egyötödét szerezte meg az a Muzulmán Testvériség, amelynek a Hamász tulajdonképpen a palesztinai fiókintézete.Tévedés azt hinni, hogy az 1958-ban Kairóban létrehozott Muzulmán Testvériség és a hozzá hasonló iszlám mozgalmak csupán terrorakcióik miatt lennének népszerűek az arab tömegek körében. A palesztinok a Hamászban a szociális intézményt (is) tisztelik, amely képes a palesztinok menekülttáborokban nyomorgó tízezreit adományokkal és más módon segíteni.

A Hamász először mint szociális hálózat alapozta meg a támogatottságát, utána pedig radikális akcióival és retorikájával nyomult be abba az űrbe, amelyet a Fatah hagyott maga után azzal, hogy máig nem volt képes működőképessé tenni a Palesztin Önkormányzatot.

A Nyugat évtizedeken át nem nagyon erőltette a diktátorként uralkodó arab vezetőkkel a politikai alternatíva – értsd politikai ellenzék – elfogadtatását. Mára viszont megteremtődött az új politikai alternatíva az arab világban. Eljött a politikai iszlám ideje, és a Nyugatnak erre kell megtalálnia a megfelelő politikát, nem pedig a demokrácia visszatartásával tovább konzerválni a szekuláris diktátorok hatalmát a Közel-Keleten és másutt.

Közben pedig nem árt emlékezni, hogy a Fatah 1968-tól szintén terrorszervezetként volt jegyezve, míg Arafat 1974-ben slampos katonai egyenruhában, de olajággal a kezében beszédet nem mondott az ENSZ Közgyűlése előtt. Történelmet írtak akkor. Mint ahogy most is. Ideje lenne felismerni.