A 46 éves férfi azután vesztette életét, hogy a rendőrök sokkolót alkalmaztak rajta.
Újabb férfi vesztette életét egy rendőrségi beavatkozás során
Matej Neumann, a belügyminisztérium szóvivője vasárnap délelőtt megerősítette, hogy az Ellenőrzési Szolgálati Hivatal (ÚIS) vizsgálja az eset körülményeit, az ügyben illetékes nyomozó pedig halálokozás bűntette miatt indított eljárást.
Az eset szombat este történt Vágtapolcán (Tepličke nad Váhom – Zsolnai járás).
A rendőrök azután alkalmaztak kényszerítő eszközt a 46 éves férfin, hogy ő fejszével támadt rájuk. A támadó és a rendőrök között fizikai összetűzés alakult ki, amely során egy járőr megsérült – írja a Plus 7 dní. Végül a rendőr sokkolót alkalmazott, amely következtében a középkorú férfi életét vesztette.
A halál pontos okának megállapítására boncolást rendeltek el.
Mint írják, a 46 éves férfi mentális problémákkal küzdött. Ő volt az, aki 2009-ben üzemanyaggal locsolta le, majd felgyújtotta Bosnyák Zsófia vágtapolcai templom kápolnájában őrzött földi maradványait.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.