Garasoskodók és tékozlók

Ha más nem, az 1985-ös Live Aid utáni hétvégi Live8 elnevezésű újabb jótékonysági megakoncert rávilágít Afrika, és még néhány ország mérhetetlen nyomorára. A politikusok időnként meghallják az idő szavát, érzik a közvélemény nyomását. Talán ennek is köszönhetően a világ legfejlettebb országait tömörítő G8 csoport eheti skóciai csúcstalálkozóján brit kezdeményezésre várhatóan mintegy 40 milliárd dollárnyi adósságot enged el a reménytelenül leszakadó, találóan negyedik világnak nevezett országoknak. Ha igaz, a most 18 államot érintő nagyvonalúság másfél éven belül kiegészül néhány továbbival, együttesen 70 milliárd dollárra rúghat a segítség. Ez már csinos összeg, megfelel Szlovákia közel kétévi gazdasági összteljesítményének. Elég ez, vagy a fejlett világ többet is tehet az éhezőkért?

A választ két részre kell osztani. Először is nyilvánvaló, még az említett 70 milliárd dollár sem hoz érdemi javulást, mivel ez eltörpül Afrika mintegy 300-320 milliárd dollárra becsült teljes külföldi adósságához viszonyítva. Afrikát azért kell külön hangsúlyozni, mert ez az egyetlen kontinens, amely az utóbbi negyed században szegényebb lett. Szkeptikus vélekedések szerint a Nyugat most csupán arról az adósságállományról mond le, amit a leginkább leszakadók úgysem tudnak visszafizetni. Bőkezűségről azért sem beszélhetünk, mert a fejlettek korábban ígéretet tettek, hogy nemzeti jövedelmük 0,7 százalékát fordítják segélyekre, ám az ígéretet csupán a skandináv államok, részben Hollandia és Japán teljesíti, így jelenleg az arány 0,25 százalék. Becslések szerint a legszegényebbek a fejlettek részéről megmutatkozó protekcionalizmus, a korlátozott migrációs lehetőségek, de az eladósodás miatti tőkekiáramlás, a magasra húzott vámfalak, a technológiatranszfer korlátozottsága miatt évente több 100 milliárd dollártól esnek el. Végezetül említsük meg, hogy még soha nem volt ilyen nagy, több mint négyszázszoros a vagyoni különbség a világ legfejlettebb és legelmaradottabb országai között.

Az érem másik oldala, hogy a gyarmati sorból az 1960-as években felszabadult afrikai, vagy a gyarmati múltra már alig emlékező latin-amerikai államok az elmúlt évtizedekben néhány kivételtől eltekintve katasztrofálisan gazdálkodtak javaikkal. Az oktatásügy és az infrastruktúra fejlesztése helyett inkább fegyverekre költöttek. A Világbank szerint csak Afrikában évente 150 milliárd dollár tűnik el a korrupció csatornáin. S ha már az 1985-ös Live Aid koncertet említettük, tegyük hozzá: az akkor összekalapozott közel 70 millió fontnak csak egy része jutott az éhezőknek, a többit Mengisztu Hailé Mariam etióp diktátor több mint egymillió fő kitelepítésére fordította, ami később százezrek lassú halálát jelentette. Vagyis ha csak jótékonykodunk, nem konkrét fejlesztési programokra adunk és a segítség gyakorlati felhasználását nem követjük nyomon, akkor feneketlen kút nyeli el a bőkezűnek éppen nem mondható anyagi forrásainkat. Az egyszeri fellángolása, pénztárcanyitás nem elég, hogy megállítsuk az Afrikából érkező illegális menekültáradatot, amely az EU-ban növekvő társadalmi és szociális feszültséget okoz. A probléma ugyan orvosolható, ám csak akkor, ha mind a fejlett, mind a fejlődő világ felelősen áll hozzá a nyomor és az éhezés felszámolásához.