Gálvögyi János kapta az idén a Déri János-díjat

Gálvölgyi János színésznek, közéleti szereplőnek ítélték az idén a Déri János-díjat. Az elismerést csütörtökön - a színházi világnapon - adták a Madách Színházban. A díjazott az Egy, kettő, három című Molnár Ferenc-vígjátékban lépett közönség elé az Erzsébet körúti teátrumban.

Gálvölgyi János színésznek, közéleti szereplőnek ítélték az idén a Déri János-díjat. Az elismerést csütörtökön - a színházi világnapon - adták a Madách Színházban. A díjazott az Egy, kettő, három című Molnár Ferenc-vígjátékban lépett közönség elé az Erzsébet körúti teátrumban.
A 41 éves korában, 1992 áprilisában elhunyt Déri János számos népszerű tévé-, illetve rádiómusor munkatársa, szerkesztője, "életre hívója" volt. A "jó ötletekért" a sok műfajban tehetségesen tevékenykedő személyiségeknek odaítélhető arany egyforintos előoldalán a Déri János-felirat, a hátlapján a kitüntetett neve és az átadás évszáma szerepel.

Az elismerést Déri János egykori televíziós és rádiós kollégái, barátai alapították. A testület tagjai között van például Endrei Judit, Kóthy Judit, Low Katalin, Szegvári Katalin, Farkasházy Tivadar és Wisinger István.

Az eddigi díjazottak: Bereményi Géza, Márta István, Sebestyén Márta, Koltai Róbert, Geszti Péter, Hobo, Fábry Sándor, Verebes István, Alföldi Róbert és Hernádi Judit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?