Futkározzon a munkanélküli

A férjem munkanélküli lett. Ma már ez nem számít csodának, hisz ezrek kerülnek önhibájukon kívül az utcára egyik napról a másikra. Csodának inkább az számít, ha valakinek hosszabb ideje stabil munkahelye van. De ugye, az élet erősen edz bennünket. Mivel ilyenkor is meg kell élni valamiből, mit tesz az ember fia? Jelentkezik a munkahivatalban. És itt kezdődött a probléma. A nagymegyeri munkahivatalban kapott a férjem 3 nyomtatványt. Egyet neki kellett kitöltenie, egyet a volt munkaadónak, egyet pedig csak úgy el kellett olvasnia tájékoztatás gyanánt, hogy milyen kötelességei vannak a munkanélkülinek. A volt munkáltató másnapra ki is töltötte a nyomtatványt. Hogy minél hamarabb intéződjön a dolog, Alistálból hazaérve a férjem rögtön be is vitte a munkahivatalba, ahol egy nagyon „kedves” és „segítőkész” hölgyhöz került. Mivel szerinte a nyomtatvány nem volt jól kitöltve, így adott másikat, hogy töltsék ki újra. Arra a kérdésre, hogy a rossz nyomtatványt esetleg a cég kijavítsa-e (nehogy még egyszer menni kelljen vele), a válasz nemleges volt, mert átmenetileg ez a nyomtatvány is megfelel. Vissza Alistálba, már másodszor. A volt munkáltató „reklamált” a hivatalnál, s ezután már elég volt a hibásan kitöltött részt újraírni. Elméletileg ezzel rendben lett volna minden, tehát vissza a hivatalba. Ekkor kérte a „kedves” hölgy az eddigi munkahelyek listáját. Mindjárt a legelején nem tudta volna megmondani, hogy milyen papírok fognak kelleni? Harmadszor is vissza Alistálba. (Jó, hogy nem Pozsonyban van a cég.) A volt munkaadó kérte, hogy a hölgy a hivatalból hívja vissza, és tőle kérdezzen. De ő olyan „készséges” volt, hogy erre sem volt hajlandó, csak azt tudta többször is a férjem fejéhez vágni, hogy: „Engem ez nem érdekel, fiatalember, ez a saját érdeke.” És adott a férjemnek még egy nyomtatványt abból is, amelyen a munkanélküli kötelességei szerepelnek, mert a hölgy a hivatalban ülve eldöntötte, hogy a férjem az előzőt sem olvasta el. Milyen jó, hogy a „kedves” ilyen látnoki képességekkel van megáldva! Bárcsak az embernek ne kellene munkanélküli-segélyhez folyamodnia. Azokkal foglalkozhatnának többet, akik hosszú évek óta járnak „aláírni” (van aki rendre külföldi kocsival érkezik), és őket küldhetnék közhasznú munkára. Ne azt, aki éppen akkor jelentkezett be és a második kérdés már az, hogy vállalja-e a közhasznú munkát. Aki pedig hivatali munkát vállal, az tanuljon meg beszélni az emberekkel. Bezzeg, ha az ő munkája is az ügyféltől függne, akkor kétszer meggondolná, hogy milyen hangon szólal meg. A munkahivatal dolgozói elgondolkodhatnának azon, hogy ők is lehetnek egyszer munkanélküliek. Hisz a mai világban már minden megtörténhet!

Szalay Viktória, Nagymegyer