Forradalmi hevületben

A 15 éve kitört forradalom emlékének felidézése látványosan több embert is felkavart, így politikusaink egy részének egyszerűen elment az esze.

A diákok ne tüntessenek már november 17-én, mert ha csak a saját ügyüket hangoztatják ezen a demonstráción, akkor azzal kisajátítják az emlékezés napját. Az igazi diákok az egész társadalom problémáit felvállalják, mint 1989 novemberében történt, amikor még az igaz ügyért vonultak ki – szembeszállva az akkori hatalommal. Ezután is így kellene tenni... – gondolja a szakminiszter. Az értelmes ember meg nem, mert egyebek mellett arról is szólt a bársonyos forradalom, hogy hadd vállalja már mindenki a saját véleményét, s hallassa is a hangját szabadon, legyen a nézete akármilyen, amíg ezzel nem árt másoknak. És legyen karácsony, húsvét vagy akár éppen bolondok napja.

A legújabb információk szerint sokkal nagyobb bűn az is, ha az ember végre hivatalos formában is megjelenteti az interneten, hogy 1989 előtt ki dolgozott együtt a kommunista titkosrendőrséggel, mint maga az együttműködés. Ezt meg éppen Jozef Banáš, most éppen SDKÚ-képviselő jelentette be, mivel rájött, hogy ő is szerepelni fog a Nemzeti Emlékezet Hivatalának hivatalos listáján. Az országot a NATO-közgyűlésben is képviselő honatya majd akkor mindenkiről lerántja a leplet, s rendkívüli sajtótájékoztatón védi meg magát. Ján Langošék meg szégyelljék magukat ezért. Szerinte.

Banáš nincs egyedül; volt államfőnk is megjelent a listán, s pont akkor, amikor a kínaiaktól kaptunk az ő közbenjárására egy repülőgépet, melyről akár atombombát is ledobhattak volna. Schuster inkább meg sem jelent az átadáson a kassai reptéren, nyilván úgy járt volna, mint Robert Fico pár hete, amikor neki is vélt vagy valódi szeretőjéről kellett volna beszélnie gazdasági témákról meghirdetett sajtótájékoztatóján.

Azon meg, hogy egy autóbuszvezető-sztrájk már meg sem rázza az országot, igazán nincs is miért csodálkozni, hiszen annyira sikerült megritkítania a járatokat, hogy egyes dél-szlovákiai településeken ugyanúgy jár – ha egyáltalán megy – hétközben a busz, mint hétvégén. Az emberek meg nem mennek sehova, mert egyrészt hideg van, másrészt meg nincs munka.

Eddig azt hittem, hogy a szar a májtól válik el, de most kiderült, hogy ez nem így van. Ha megnézzük az internet legjobb keresőit, kiderül, valakinek egy mondatával sikerült megfordítania a világháló ezt érintő statisztikáit. Egyebek mellett az ilyen dolgokat hívják az internetes tartalom optimalizálásának, csak van, akinek ezért százezreket kell fizetnie. Másnak meg elég egy jó mondat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?