Fico, a profi mosakodó

Ahol keményen dolgozó kisemberek ezreinek pénze ragad benn, a hunyó pedig egy oligarcha, akit mindenki a Smerhez köt, ott nem lehet sokáig hallgatni, különben a pártra ég az ügy – Robert Fico tehát a tettek mezejére lépett. Kommunikációs offenzívájában az összes fegyvert bevetette: hárított, másra mutogatott, ködösített, új témákat dobott be, végül pedig úgy oldotta meg a helyzetet, hogy az se neki, se Juraj Širokýnak ne fájjon. Sőt, utóbbi még jól is jár. Első körben, még a múlt héten, igyekezett ellökni magától Širokýt, mondván, neki semmi köze a nagyvállalkozóhoz. Ezt még a Smer választói sem vehették be, az utóbbi másfél évtizedben annyira beleégett a köztudatba, hogy a Váhostav tulajdonosa a Smer egyik háttérembere. Így fokozatot kellett váltani. Kedden, amikor Fico szinte az egész napját az ügynek szentelte, négy csapást is bevitt. Első lépésben megpróbálta rátolni az ellenzékre az ügyet, mondván, a Váhostav Figeľék idején „volt kénytelen” áron aluli, teljesíthetetlen ajánlatot tenni, ennek következtében gyakorlatilag csődbe jutott (hogy ez mekkora blődség, az itt terjedelmi okokból nem részletezhető). Másodszor Fico arra emlékeztet, hogy a jelenlegi csődtörvényt még Daniel Lipšic és Lucia Žitňanská írta 2006-ban (mintha ez bármit is jelentene, azóta összesen hét évet ő kormányzott). Délelőtt tárgyalt a speciális ügyésszel is, azt a látszatot keltve, hogy több fronton harcol – ám a látszat ezúttal is csal: Dušan Kováčik ugyanis arról ismert, hogy a pártokkal és mecénásaikkal kapcsolatos ügyeket gyorsan ad acta teszi. Tőle tehát Širokýnak sem kell tartania. Emellett a kormányfő igyekezett elvonni a figyelmet a témáról: hétfőn összehívta minisztereit, hogy kormányértékelőt tartson – másfél héttel a kabinet megalakulásának évfordulója után, egy sebtében összerakott százpontos listával. Kedden személyesen jelentette be, hogy jövőre a kereskedelmi rádióknak 25 százalékban szlovák zenét kell sugározniuk – csámcsogjanak az emberek és a rádiók máson is, ne csak a Smer oligarcháján. Ha ez nem lenne elég, még aznap késő délután – amikor már senki sem reagálhatott érdemben – bemutatta a nagybetűs megoldást: a bankoktól beszedett különadókból mentik meg a kisvállalkozókat, aki aláírja, kinnlevősége 40%-át kapja meg. Politikailag a legkevésbé támadható megoldást választotta. A beszállítók – még ha nem tetszik is nekik, hogy pénzük nagy részét elbukják – inkább elkérik a 40%-os „állami” térítést, mintsem öt éven keresztül várják a Váhostav által kínált 15%-ot. A bankok aligha fognak morgolódni, hiszen nem extra elvonásról van szó: a bankadót így is évente fizetik, a kisvállalkozókat olyan forrásból fogják kifizetni, amely eddig még érintetlen volt (itt a fő probléma: a lépés precedens értékű; a pénzt azért teszik évről évre félre, hogy egy bankválság esetén legyen mihez nyúlni). Ha pedig megszólal az ellenzék, Fico nyomban azzal vádolja meg, hogy a bankok érdekeit védi, ő meg a kisembereket védi a bankok pénzén (miközben a probléma kialakulásában semmi szerepük nem volt a pénzintézeteknek). Közben Široký is jól jár. A Váhostav beszállítóinak követeléseit egy állami bank veszi át, amely – ha elül a botrány és a Smer kormányon marad – könynyen lehet, hogy még annyit sem fog „akarni” behajtani (azt a bizonyos 15%-ot), mint amennyit a kisvállalkozók kértek volna. A keddi nap különleges volt: egyenes adásban lehetett tanulni a mestertől. Így néz ki egy marketinszempontból – a lehetőségekhez képest – tökéletesen megkomponált ellentámadás.