Fényesebb a láncnál az arany

Jó estét kívánok, szlovák útlevél-ellenőrzés, bajnokok vagyunk! – húzza el a kupé ajtaját és széles mosolyra a száját a cseh–szlovák határon a vámtiszt. Egyenruhája kifogástalan, csupán a nyakkendője csúszott félre kicsinyt.

Az utasok csodálkoznak. Nem értik, miért van fehér-kék-pirosra mázolva a vámos arca. – Szlovákia nyerte a hokidöntőt – magyarázza Pista bácsi az asszonynak. Persze csak utólag, amikor a győztes nemzet képviselője elköszön.

Az eset megtörtént, a kútyi vasúti határátkelőn, vasárnap éjfél előtt. Azóta már tudjuk, nemcsak Szlovákia, hanem Vladimír Mečiar exkormányfő is világbajnok.

Biztos, hogy így van, mert ő maga mondta a JOJ tévében. Joj, oly szépen megfogalmazta, muszáj szó szerint idéznem: „Ha én nem lennék, nem létezne Szlovákia, nem lenne válogatott, nem lennénk világbajnokok. Ez óriási siker, de nem szabad politikai pártokhoz kötni, kisajátítani és tőkét kovácsolni belőle, mert ez az én sikerem. Világbajnok vagyok!” Ennyit a ki nem sajátításról. Mečiar ezek szerint nemcsak bokszban van otthon, hanem hokiban is. De lényeg a lényeg, meg az arany, győztek „a mieink”, ahogy Bugár Béla fogalmazott Rimaszombatban, jól időzített spontaneitással.

Egy héttel ezelőtt, a párt országos tanácsának ülése után végre kiderült, ő vezeti az őszi választásokon a Magyar Koalíció Pártjának listáját, már csak azt nem tudni pontosan, milyen összeállítású jelöltlajstromhoz adja nevét a pártelnök. Az már most biztos, hogy az MKP-ban nem ő a leggyengébb láncszem. És ha már Bugárnál meg a láncnál tartunk: a párt első emberéről kiderült, szabadulómű-vésznek sem utolsó. Az történt ugyanis, hogy a nemzeti párti képviselők kedden beengedték ugyan a parlamentbe Duray Miklóst, azonban lánccal kötötték össze székét és asztalát, hogy ne ülhessen le az ezúttal nemes egyszerűséggel magyar sovinisztának titulált képviselő. Bugár Béla azonban nemhiába gépészmérnök civilben, bravúros mozdulattal oldotta meg a helyzetet és a láncot – hipp-hopp, sitty-sutty! – és már le is ült Duray helyére. (Hülyére vette a figurát egy jómájú barátom, és azt mondta, ez még fordítva is megeshet.) Semmi kétség, egy Houdini-emlékvurstliban is aranyérmet érdemelne ez a produkció.

De produkált más meglepetést is a mögöttünk lévő hét. Fényes sikerről számolt be a munkafelügyelőség: egy országos razzia alkalmával huszonhárom feketemunkást buktattak le. Ez a teljesítmény is dobogós, alig tompítja a világraszóló eredmény fényét, hogy becslések szerint vagy százezren dolgoznak illegálisan Szlovákiában, hogy megkeressék a mindennapi betevőre valót, és ne kelljen megvonniuk a falatot a saját szájuktól.

Bár ha a tejbe továbbra sincs mit aprítania, Jancskár Lajos abbahagyta az éhségsztrájkot. A magyar állampolgárságú füleki pedagógus ügyében végül a pozsonyi magyar nagykövetség járt közben, kompromisszum született, Jancskár az éhségsztrájkot nem, a tanulmányait viszont folytatja, hogy megkaphassa a szakképesítését, ké-sőbb pedig akár normális fizetést is. Szigeti László oktatási államtitkár kijelentette, ők a végsőkig harcoltak, hogy a Magyarországon főiskolázott pedagógusok is képesített tanerőként dolgozhassanak. Ez most, sajnos, nem jött össze, gy#zött a törvény betűje, de nem hiszem, hogy ez a harc lett volna a végső. Csak összefogni. Hát...