Európa menthetetlen

 

A túlméretezett állami kiadásokat a legtöbb uniós tagállamban szinte lehetetlen jelentős mértékben lefaragni. Az államháztartási hiányok csökkentése érdekében eszközölt ún. megszorítások így többnyire abból állnak, hogy az államok adóemeléssel megpróbálnak még több bevételt kisajtolni lakosaikból. Az állami kiadások a 27 tagállamból alig néhányban csökkentek érdemben, pedig a válság egyik fő oka épp az állami kiadások elszaladása volt, amit sok helyen növekvő eladósodással finanszíroztak. Ennek kellett volna már évekkel ezelőtt véget vetni, csak a legtöbb tagállamban ez sehogy sem sikerül. Nemhogy a nullszaldós, kiegyensúlyozott költségvetést nem sikerült elérni (addig nyújtózkodjunk, ameddig a takaró ér), de még a hiány leszorítását sem a bűvös 3%-os (azaz a nemzeti össztermék 3%-ának megfelelő) szint alá. Ehelyett szépen tovább dagadnak az államadósságok, a tagállamok meg újra kivételekért és halasztásért kilincselnek az Európai Bizottságnál, hogy ne idén, hanem jövőre, vagy két év múlva kelljen elérni a 3%-os hiánycélt. A nyomás alatt a Bizottság meghajolt és (már sokadszor) osztogatja a kivételeket: Franciaországnak, Spanyolországnak, Portugáliának, Írországnak, Görögországnak, Hollandiának, Szlovéniának és ki tudja, ki áll még be a sorba. Mert úgymond ideje abbahagyni a megszorító politikát, nem lehet annyit spórolni, mert megöljük a növekedést az antiszociális fiskális szigorral. Csakhogy az igazság az, hogy a tényleges spórolás a tagállamok túlnyomó többségében el sem kezdődött, azt meg hajlamosak elfelejteni a megszorítások ellen ágálók, hogy a növekedési impulzusokhoz szükséges többletkiadásokat újabb eladósodásból (mi másból) akarják előteremteni. Ezzel vissza is tértünk a pokolba (meg a válsághoz) vezető útra, amely persze most is jó szándékkal van kikövezve. A józan ész (az államok költsenek annyit, amennyi bevételük van) tehát antiszociális és növekedésellenes, de legújabban alkotmányellenes is. Legalábbis Portugáliában ennek találta az Alkotmánybíróság a 13. nyugdíj eltörlését. És persze így gondolja ezt a lakosság nagyobb része is a tagállamok többségében. Az egyszer elért szociális vívmányokból (amelyek a görög közszférában jutottak a legabszurdabb magaslatokra) senki nem akar engedni. A problémákért nem a válsághoz vezető utat, hanem a válságkezelést, meg persze a fiskális szigort erőltető németeket hibáztatják, élen a gyakran náciként ábrázolt Merkel kancellárral. És a (legalább néha) igazat mondó, a pénzügyi katasztrófától országaikat menteni kívánó politikusokat büntetik, miközben - legutóbb Olaszországban - bohócokra (Grillo) meg populista kalandorokra (Berlusconi) szavaznak. Ilyen „hozzávalókból“ hogyan is lehetne kisütni valami értelmeset? És ezt látva hogy is lehetne az ember bizakodó a válságkezelést illetően? Szépen dagadnak az államadósságok, és a tagállamok újra kivételekért és halasztásért kilincselnek Brüsszelben. A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója