Erős Oroszország felel meg Amerika érdekeinek

Washington vélhetően már megértette, hogy csak egy erős Oroszország felel meg Amerika valódi érdekeinek – nyilatkozott Vlagyimir Putyin az amerikai Time magazinnak, amely az orosz elnököt választotta a 2007. év emberévé.

Az Egyesült Államok és Oroszország egymás szövetségesei voltak az első és a második világháborúban, tehát nehéz időkben valami objektív módon összehozza őket – mondta Putyin a Moszkvában készített interjúban.

A magazin azzal az indoklással választotta Putyint az év emberévé, hogy „rendkívüli vezetői teljesítményt” nyújtva egykor káoszba jutott országában stabilitást teremtett.

Az orosz vezető hangsúlyozta: a sikerhez megállapodásokat kell tudni kötni. A kompromisszum nem diplomáciai udvariasság, hanem a partner legitim érdekeinek figyelembe vétele és tiszteletben tartása – fogalmazott.

Az iraki háborúról kijelentette, kezdettől fogva elhibázottnak tartotta. A jelenlegi és közeljövőbeni teendőkkel kapcsolatban egyetért George Bush amerikai elnökkel: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az iraki biztonsági erők átvehessék az ellenőrzést. Hozzátette, Washingtonnal szem?ben ő azonban úgy látja, hogy egy csapatkivonási menetrend jobban ösztönözné az iraki hatóságokat ebben az irányban.

Putyin a NATO-ról azt mondta: bár nem nevezné a hidegháború oszló hullájának, a múlt maradványának tartja. Azt kérdezte, vajon hogyan szállhat szembe a szövetség hatékonyan a terrorizmussal, hol volt a NATO 2001. szeptember 11-én. Leszögezte, hogy Oroszországnak nincs szándékában csatlakozni katonai-politikai tömbökhöz, mert ez szuverenitásának korlátozásával érne fel.

Az orosz elnök szerint Amerikában bizonyos körök tudatosan kedvezőtlen képet festenek Oroszországról, hogy ennek alapján befolyásolhassák az orosz bel- és külpolitikát. Azt terjesztik, hogy az oroszok kissé barbárok, nemrégen másztak le a fáról, meg kell fésülni őket, rendbe kell tenni szakállukat. Ezért hiszik az amerikaiak azt, hogy helyénvaló, ha belecsípnek az oroszokba.

Arra a kérdésre, volt szovjet KGB-tisztként hogyan hihet a piacgazdaságban, azt mondta: nincs szükség különösebb intelligenciára annak a nyilvánvaló dolognak a megállapításához, hogy a piacgazdaság hatékonyabb az irányított gazdaságnál. Mint mondta, a legfontosabb eredmény az, hogy Oroszországban a GDP évente átlagosan 7 százalékkal nőtt az utóbbi 7–8 évben, visszafizették adósságaikat, és a lakosság reáljövedelme 12 százalékkal emelkedett.

A Time-nak arra a megjegyzésére, hogy Moszkva szerencsésnek érezheti magát a magas olajárak miatt, így felelt: „az őrültek szerencsések, mi éjjel-nappal dolgozunk”.

Arról is beszélt, hogy KGB-s múltjának köszönhetően tanult meg függetlenül gondolkodni, és mindenekelőtt objektív információt gyűjteni. Egykori hírszerzői munkája során azt is megtanulta, hogyan kell az embereket kezelni, tisztelni azt, akivel dolga van.

George Bush személyéről annyit mondott, hogy az amerikai elnököt nagyon megbízható partnernek tekinti. „Irak hiba volt, de ő tisztességes, becsületes ember” – fogalmazott.

Putyin a Time magazin szerkesztőinek azt is elárulta, hogy egyáltalán nem e-mailezik és nem ír webes naplót. „Nem élek ezekkel a technikákkal, még telefont sem használok” – mondta, hozzátéve, hogy segítői kitűnően elvégzik helyette ezeket a feladatokat.

Arra is kitért, hogy olvasta a Bibliát, amelyet repülőgépén is magánál tart. Szerinte kormányozni alapvetően józanésszel kell, de a józanésznek erkölcsi elveken kell nyugodnia. „Erkölcsiség ma nem lehetséges a vallási értékektől elválasztva” – mondta az orosz elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?