Elfogták Zoran Djindjic feltételezett gyilkosát

A szerb rendőrség hétfőn Belgrádban elfogta Zoran Djindjic néhai szerb miniszterelnök feltételezett gyilkosát - jelentett be kedden Zoran Zivkovic kormányfő.

Zoran Djindjicet március 12-én lőtték le a belgrádi kormánypalota tövében, nagy távolságból leadott lövéssel.


A szerb rendőrség hétfőn Belgrádban elfogta Zoran Djindjic néhai szerb miniszterelnök feltételezett gyilkosát - jelentett be kedden Zoran Zivkovic kormányfő.

Zoran Djindjicet március 12-én lőtték le a belgrádi kormánypalota tövében, nagy távolságból leadott lövéssel.

Az eddigi nyomozás és a Djindjic elleni merénylet megszervezésével vádolt zimonyi klán elfogott tagjainak vallomásai alapján a rendőrség azonosította a merénylőt, és hétfőn el is fogta. A feltételezett gyilkost Zvezdan Jovanovicnak - alvilági nevén "Zeki" - hívják. Zivkovic szerint alapos a gyanú, hogy ő követte el a merényletet.

Zeki 1965-ben született a nyugat-koszovói Pec városában, s eddig a rendőrség különlegesen kiképezett alakulata (JSO), az úgynevezett vörössapkás osztag parancsnok-helyettese volt.

Zivkovic szerint kedden kora délután a főváros Új Belgrád negyedében elásva megtalálták az állítólagos gyilkos fegyvert is, egy Heckler and Koch G3 típusú távcsöves puskát. Fegyverszakértők fogják megállapítani, hogy valóban ezzel gyilkolták-e meg Zoran Djindjicet.

A kormányfő szerint elfogtak egy másik személyt, Sasa Pejakovic "Pelét", aki feltételezhetően Zekivel és a zimonyi klán többi tagjával együtt közvetlenül részt vett a gyilkosság előkészítésében. Pele 1971-ben született Szabadkán, s ugyancsak tagja volt a vörössapkás osztagnak.
A zimonyi klánnal való kapcsolata miatt leváltották és őrizetbe vették Dusan Maricic Gumart, a vörössapkás osztag parancsnokát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?