Egy kis felségsértés

Nem válik Szlovákia dicsőségére, hogy a Nemzetközi Sajtóintézet 2001-re vonatkozó helyzetjelentésében a sajtószabadság megsértése miatt bíráltak listáján köztársaságunk elnöke kiemelt helyen szerepel. Aleš Krátky, a Nový čas munkatársa kétségkívül vitriollal elkövetett kommentárjában sértette meg Rudolf Schustert, aki – és ez itt a lényeg – államfői mivoltára hivatkozva igényelt büntetőbíráskodási elégtételt. A sajtószabadság ünnepe lett volna, ha az ország lakossága akkor tömegdemonstrációval válaszol a hatalmi gőg e pártállami gyakorlatra emlékeztető megnyilvánulására. Vagy imponáló, ha köztársaságunk elnöke a publicisztikára válaszolva közli az ország lakosságával: Rudolf Schuster állampolgár becsületsértési polgári pert kezdeményez Aleš Krátky állampolgár ellen. Nem volt tömegtüntetés. Sőt – ahogy a jelentés is leszögezi – a legfelsőbb végrehajtó szerv se kezdeményezte a „felségsértési” büntetőparagrafus törlését, hanem kiskaput hagyott a pártállami allűrök számára.

Tehát sem a politikai elit, se a „széles tömegek” nem szálltak síkra a feudális vonásokat is magán viselő jogszabály maradéktalan kiiktatásáért. Viszont voltak politikusok, akik ehelyett nem restelltek kimutatást készíteni azokról az országokról, ahol törvény rendelkezik az államfő érinthetetlenségéről. Arról, persze, nem készítettek kimutatást, hogy hány országban működik olyan paragrafus, amelyre támaszkodva demokratikus államfő pitiáner ügyben büntetőbírótól kérhet jóvátételt. Jobb pedagógiai tankönyvekből nem hiányzik az intelem: akiben nincs nagyvonalúság, akiből hiányzik a humorérzék és akitől idegen az önirónia, az messziről kerüljön el bármilyen humán pályát. Előbb-utóbb majd Szlovákiában is megfogalmazzák a „felségsértési” paragrafus teljes törlésének, vagy részbeni meghagyásának jogi indoklását. Amíg ez megtörténik, érdemes megkülönböztetett figyelemmel tanulmányozni politikusaink megnyilvánulásait, különös tekintettel a nagyvonalúság, az önirónia és a humorérzék jelenlétére. A nagyvonalúság, persze, ne az adófillérek nagyvonalú elköltésére vonatkozzék. Méltányoljuk azt a humorérzéket, amely távolról se hasonlít mondjuk Cuper docens megnyilvánulásaira. És nyilvánítsuk különbejáratú sátoros ünneppé a napot, amikor először lesz szerencsénk találkozhatni olyan miniszterrel, képviselővel, aki saját esendőségét látva képes magát legalább elmosolyintani.