Egy futballfüggő naplójából (tájkép, fenyvesekkel)

Ez volt az észak-csehországi Szudéta-vidék egyik központja. A buszból kiszállva a Jablonecké kulturní léto plakátjai fogadnak, egy kis belvárosi amfiteátrumban éppen a Jan Spálený-trió hangol („fenomén české bluesové scény”), a szimmetria kedvéért a nézőtéren is pontosan hárman ülnek egy terebélyes hársfa alatt, de ezen nem lehet csodálkozni, nyilván mindenki a Jablonec–Betis Sevilla meccsre készül. A stadionban a Radio Betis gyorsbeszédű riportere mellé szól a sajtóbelépőm. Fizikai képtelenségnek tűnik, hogy egy perc alatt ennyi szót ki lehet mondani; mintha egyetlen szuszra hadarná végig az egész meccset, nem lehet észrevenni, mikor vesz levegőt közben. Biztos ismer valami légzéstechnikai trükköt, mint az indiai jógik. A játék élvezetes, a kilátás pedig kifejezetten gyönyörű: a stadionon túl fenyvesek zöldellnek. Jablonec nad Nisou szép város. Nem festői, de szép. Egyetlen hátránya, hogy mindig rossz az idő. A helyiek úgy mondják: ha a prágai bekötőútról látod a libereci Ještědet, akkor esni fog. Ha nem látod, akkor már esik. Este egy panzió hűvös alagsori szobájában alszom, olyan mélyen, hogy reggelre kelve nem emlékszem, miről szólt az álmom. Miről szólt volna: biztos fociról. (Európa Liga, play-off kör, első mérkőzés: FK Jablonec–Betis Sevilla 1–2) * * * Augusztus 24., szombat A Zdětín–Kochánky mérkőzés a cseh dzsungelliga legmélye. Itt már nem szednek belépődíjat, tribün sincs a pálya szélén, csak kékre mázolt korlát, szúrós nyúlketrec-szag, s egy kocsma, tele karikatúraszerű alakkal. Hamar kiderül, hogy a Mladá Boleslav-i járási harmadik osztályban a labdarúgás olyan – a harcművészethez közel álló – változatát játsszák, amelyben a rúgásra helyezik a hangsúlyt. A labda útját csattanások, felszisszenések és jajgatások kísérik, csak úgy záporoznak az ütések és a rúgások mindenre, ami mozog: térdkalácsra, sípcsontra, szárkapocscsontra, combcsontra, ágyékra, olykor pedig, szögleteknél vagy beíveléseknél, deréktájra is (vesére és lépre). Még a korlát sincs biztonságban. A bíró sporttárs az itt-a-piros-hol-a-piros nevű játék elkötelezett híve, aki a legvérfagyasztóbb jeleneteknél sem akarja elárulni, melyik zsebébe rejtette a piros lapot; a páros lábú, csontrepesztő becsúszásoknál is szadista kéjjel mosolyog, s mutatja a jajveszékelő, földön fetrengő áldozatoknak, hogy semmi nem történt, keljenek föl, és folytassák a játékot a maradék ép lábukkal, vagy csatoljanak fel egy protézist, ha olyan mulyák; esetleg kérjenek kölcsön egy mankót… (Lásd még: „Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács”.) Az egyik hazai gladiátor (Honzo) túlélhetett már néhány merényletet, mert akkora térdrögzítőt visel, mint egy satu, vagy mint egy hatalmas zsilip, egy egész zsiliprendszer, s hozzá fából készült léceket erősített a lábára, sínpárokat és kisebbfajta gerendákat; ő a nehézkesen mozgó, bicegő balhátvéd, térdén a zdětíni fafeldolgozó üzemmel.  A farmernadrágot viselő partjelző – aki a szünetben mohón elszív három cigarettát – taktikai utasításokkal segíti a hazai csapatot, és megtapsolja a gólokat. Vele együtt a bíró sporttárs is az FK Zdětín sikerét óhajtja. „Ty vole, co to pískáš, podvodníku jeden! Ty čuráku!” – toporzékol a Kochánky edzője. A vendégcsapat ezen a meccsen nem rúghat gólt, ha pedig mégis rúg (elvégre a dzsúdófoci kiszámíthatatlan játék), azt hőseink indoklás nélkül, azonnal érvénytelenítik. „Ty vole, zahoď píšťalku, debile!” – mennydörgi a vendégcsapat egyre lilább fejű trénere, majd elfúló hangon, hörögve hozzáteszi: „Zmrde!” Mindez persze nem hatja meg a bírót, a csontzene lelkes rajongóját, aki akkor sem állítana ki senkit, ha halottaskocsik szállítanák el a pályáról a tragikus áldozatokat, bár az is lehet, hogy egyszerűen nincs nála a piros lap, elvesztette vagy elkártyázta, vagy egyszerűen csak söralátétnek használta, s megfeledkezett róla, amikor útban a meccsre a helyi hospůdka árnyas kerthelyiségében nagy, öblös kortyokkal a szükséges napi folyadékmennyiség bevitelén munkálkodott (ez esetben a mulasztás nem a bíró, hanem az általa elfogyasztott, komlóból készült és sörélesztővel erjesztett alkoholtartalmú ital számlájára írható).  A mérkőzést – amely műfaját tekintve leginkább egy miszlikbeaprítós horrorfilmre hasonlított – mindenki túlélte, a bíró, az edző, Honzo (térdén a fafeldolgozó üzemmel) és a korlát is. Pedig amit láttunk, az tömény erőszak volt, nyolc napon túl gyógyuló testi sértések sorozata, a cenzúrázatlan Kill Bill – a tavaszi visszavágó megtekintése ezért 16 éven aluliak és gyenge idegzetűek számára kifejezetten ellenjavallott!  (Mladá Boleslav-i járási bajnokság, III/B osztály: FK Zdětín–Kochánky 3–0)