A kiállított Van Dijk visszatért Liverpoolba

Virgil van Dijk

A holland válogatott labdarúgója, Virgil van Dijk visszatért klubjához, a Liverpoolhoz, mivel a magyarok ellen 1–1-re végződött budapesti mérkőzésen piros lapot kapott, így az automatikus eltiltása miatt hétfőn nem léphet pályára Németország vendégeként a Nemzetek Ligája negyedik fordulójában.

A 33 éves védő a pénteki találkozó után még úgy nyilatkozott a holland televíziónak, hogy tovább utazik a nemzeti együttessel, mert számára ez természetes csapatkapitányként, ugyanakkor a holland szövetség szombati közleményében jelezte, Van Dijk meggondolta magát, ezért nem tart Münchenbe. A helyére senkit nem hívott be Ronald Koeman szövetségi kapitány. 

„Szerettem volna továbbra is támogatni a csapatot, de úgy döntöttem, hazautazok. Ez most jó alkalom egy kis pihenésre” – fogalmazott Szoboszlai Dominik liverpooli csapattársa. 

A Liverpoolra nagyon sűrű program vár a következő három hétben, mert megmérkőzik a Chelsea-vel, az RB Leipziggel, az Arsenallal, valamint kétszer a Brightonnal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?