Csak a szemével nevethetett

Művészi tevékenységéért 2011-ben Prágában Trebbia európai díjjal jutalmazták. Otyík megformálásáért először Párizsban részesült rangos elismerésben. Most ismét a csehek szeretetét élvezte: a Jiří Menzel Alapítvány képviseletében Olga Menzelová, a rendező özvegye kezéből vehette át az Arnoštek-díjat, amely a Szeszélyes nyár kötéltáncosaként idézi meg Bán János szeretett Jirkóját.

Legendás szerepének köszönhetően a Katona József Színház jeles művésze évtizedek óta otthon érezheti magát Prágában, hiszen több alkalommal vendégeskedett különböző filmes rendezvényeken is. A film forgatása idején a város szívében, egy Vencel téri szállodában lakott.

Van kedvenc helye errefelé, ahová vissza-visszahúzza a szíve?

Nincs. Még azon a külvárosi lakótelepen sem jártam, ahol fogattunk. Meg sem találnám. Prága mégis központi helyet foglal el a szívemben. Egyrészt a Jirkóval való barátság és nem mellékesen a munka révén. Az európai nagyvárosokhoz való kötődésem sokkal neutrálisabb, de Prágában az egész belvárost nagyon szeretem.

És melyik az a jelenet a filmből, amely a legközelebb áll a szívéhez?

Az, amelyben jön velem szemben a hatalmas emberáradat. Dolgozni mennek, Otyík viszont nem tudja felvenni velük a lépést. Meghatóan mély filozófia van ebben a pár percben. Az egész film filozófiai esszenciája. Egyszer csak meghallja a füttyszót, s abban a pillanatban megérzi, merre kell elindulnia.

Ez a bizonyos füttyszó Pávek úrtól jön, aki mellett Otyík kocsikísérőként dolgozik. Filmbeli partnerével, Marián Labudával bizonyára akadt egy-két szabad estéjük a forgatást megelőző napokban, amikor a barrandovi filmgyárban készültek a szerepükre.

Fárasztó volt a felkészülés. Jirkóval és Jaromír Šofr úrral, a film operatőrével dolgoztunk naphosszat. Miután felvettek egy részt, amit többször lepróbáltunk, visszanéztük, és Jirko megmutatta, mi jó, és mi nem. „A szemed nevessen, ne a szád!” – kérte. Erős koncentrációt követelt mindkettőnktől. A nap végére el is fáradtunk rendesen. Akkor még nem ismertük egymást Mariánnal. Amikor két napra el kellett utaznia Pozsonyba, mert előadásai voltak, Jirko csak velem próbált. Levitt a filmbeli faluba, Křečovicébe. A forgatás napjaiban is csak akkor mentünk el sörözni Mariánnal, ha másnap ráértünk nyolckor kelni. Erre kétszer volt lehetőségünk. A legtöbbször már reggel hatkor kocsiban ültünk. Nem városnézésre voltunk hivatalosak. Egyébként tíz napot kaptam a filmre a Katona József Színháztól.

Zsámbéki Gábor, az igazgatója nagyvonalúan elengedte?

Sokáig nem adott ki. Jirkónak hosszasan kellett könyörögnie, hogy kérem szépen, nem kellene gátolni ennek a tehetséges fiatalembernek a karrierjét!

Később aztán, miután látta a filmet, Zsámbéki büszke volt a színészére?

Soha semmilyen formában nem jelezte. A mai napig szóba sem jön köztünk, hogy Oscar-jelölt filmben játszottam. Az volt részéről a jutalmam, hogy amikor Los Angelesbe kellett menni az Oscar-gálára, szabaddá tett. Úgy állították össze a színház programját, hogy kiutazhassak. De a filmet s benne a játékomat soha nem minősítette. Megkockáztatom: ennek némi szakmai féltékenység is lehetett az oka. Főiskolai tanárom, Horvai István Los Angelesből hozta el nekem a film ottani, angol nyelvű plakátját.

Jiří Menzel lakásában a film japán plakátját láttam.

Nekem Indiából küldött képeslapot. Ott is nagy sikerünk volt.

A próbák során előjátszott önöknek?

Soha. De olyan erős koncentrációt követelt a felvételek során, hogy a külvilágot teljesen ki kellett zárnunk. Saját bevallása szerint sokan piszkálták őt a barrandovi filmgyárban, hogy miért kellett neki külföldi színész a szerepre, amikor jobbnál jobb cseh színészek vannak. Idehozol egy magyar színészt, akiről azt sem tudjuk, ki fia-borja. Csakhogy a rendezői metodika egyik sarkpontja éppen az volt, hogy mivel egy kukkot sem tudtam csehül, teljesen kimaradtam a problémákból, a poénokból, a közös kommunikációból. Ez kapóra jött a figurához. A nyelvre nem is volt szükségem voltaképpen. Ennek az volt a pszichés megközelítése, hogy teljesen elszakadva éreztem magam mindentől és mindenkitől, hiszen Otyík a maga zárt világában él. Szinte semmit nem fog fel abból, ami körülötte történik.

Első prágai útja a Činoherní klubhoz köti. Nagy hírű előadásukat, a Stílusgyakorlatokat vitték el a cseh közönségnek. Abban látta először Jiří Menzel?

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Činoherní klubnak és a Katona József Színháznak nem államközi, hanem baráti kapcsolata volt. Ez az előadás lett a belépőm a csehekhez. Jirkónak nagyon tetszett a darabbeli parasztjelenet. Az öreg suttyó és a fiatal suttyó. Előadás után beszélgettünk, de csak általános dolgokról. 1984 tavaszán rendezett a Katona József Színházban. Akkor már nemcsak az volt, hogy látott színpadon, hanem dolgoztunk is együtt A szarvaskirályban. Durandarte voltam, a papagáj, ami Jirkónak fölöttébb imponált. A Stílusgyakorlatok után Bulgakov Menekülésével vendégszerepeltünk Prágában.

A cseh filmről mennyit tudott akkoriban?

A hatvanas évek cseh filmiskolájával már a főiskolán találkoztam. Gyorsan felfedeztük, hogy ezek jobbnál jobb alkotások. Ivan Passer rendezése, az Intim megvilágításban lett a kedvencem. Mikor ezt elmondtam Jirkónak, vérig sértődött, hogy nem az ő filmje, a Szigorúan ellenőrzött vonatok. Láttam rajta, hogy megütközött ezen. Szerettem Forman filmjeit is, de a legerősebben mégis Passer hatott rám. A humorával, az egyszerűségével. És a vége! A készülő ház teraszán ül a társaság, és a szocialista tojáslikőr nem folyik ki az üvegből. Azon rengeteget nevettünk.

A cseh irodalomból kit ismert meg elsőként?

Hašeket. Másodikos győri gimnazistaként olvastam a Švejket.

Később, már a győri színház tagjaként Nullicseket, a festőt alakította Hrabal darabjában, a Bambini di Pragában. Nagy hatású vasúti pályaudvar a díszlet.

Nyolcperces jelenetem során festettem be egy lovat. Jó partner volt. Ha csettintettem neki, hol a fülét, hol a farkát csapta fel. Ha nyihogtam, ő is nyihogott. Kijártam hozzá a lovardába, hogy ismerkedjünk, összeszokjunk. A próbaidőszak utolsó két hetében már ő is próbált velem a színpadon.

Hraballal hogyan állt akkoriban?

Már korábbról ismertem az írásait. Apám látta, hogy rengeteget olvasok. Amikor lediplomáztam, egy nejlonszatyorban kaptam meg tőle a Táncórák…-at. A dolog pikantériája: harminckét évvel később Bálint fiam ugyanezt a könyvet kapta meg tőlem, amikor diplomázott, de már egy újabb kiadásban. A nejlonszatyor ugyanolyan volt, de talált benne egy lakáskulcsot is.

A cseh kultúrához, a cseh mentalitáshoz mennyire került közel prágai útjai során?

Először is megismertem egy csomó alkotást. A gondolkodásuk és a humoruk is megfogott. Mondok egy triviális példát: a fapofával előadott poén. Ha nem érted a nyelvet, úgy tűnik, mintha valami véresen komoly dologról lenne szó. Közben mindenki gurul a nevetéstől. Ennek a professzora volt Rudolf Hrušínský, akivel Az én kis falumban játszhattam. Rezzenéstelen arccal mondott valamit, és teljesen odavoltam tőle. Nem lehetett nem figyelni rá. Semmi nagyzolás, nagyképűség. Végtelenül egyszerű ember volt. Sokat megélt, szerény férfiként, vonzó, megkerülhetetlen személyiségként él az emlékeimben. Ha ott ült egy társaságban, előbb-utóbb csak rá lehetett figyelni. Azt szoktam mondani, ha csak ezt az egy filmet forgattam volna, semmi mást, akkor is megérte, hogy erre a pályára léptem.

Szóba jött egyáltalán valami más?

Lehetnék középszerű vegyészmérnök is. Vagy biokémikus. Harmadikos gimnazistaként írt tudományos munkámmal felvételi nélkül jutottam volna be a veszprémi egyetemre. Egy évig kutattam a légszennyeződés hatásait a különböző, korrodáló fémekre. Kézilabda, irodalmi színpad, heti hat kémiaóra. Rossz pedagógus volt a kémiatanárom. Állandóan azzal piszkált, hogy érvényes tudományos munkát ilyen szétszórtsággal nem lehet végezni. Egy idő után el is ment a kedvem az egésztől. Felvételiztem a színművészetire, és elsőre felvettek.

A szerző a Vasárnap munkatársa