Egy futballfüggő naplójából (Derrida tévedése)

Szombaton kettőtől Egyházgelle–Baka, ott a helyünk, a két kispad közötti néhány méteres senkiföldjén, ahol egy borostás arc minden egyes akciónál bekiáltja a követendő taktikát, mindig ugyanazt, „lapossan kő megrúgnyi, gyerekek, nem magossan“, a gyerekek próbálkoznak is becsülettel, de egyiknek sem sikerül lapossan megrúgnyi azt a labdát, a helyzetek kimaradnak, néhány szurkoló pedig azzal vádolja meg a mélyen tisztelt partjelző sporttársat, hogy nincs tisztában a lesállásra vonatkozó szabályokkal, erre utal legalábbis a farkasüvöltés-szerű hang - „mit integetű, buzerant, nem látú?“ -, de röpködnek még egyéb, nyomdafestéket kevésbé jól tűrő eposzi jelzők is a gellei légtérben, agyagedény hat betűre, például. A hazai edző a fejét fogja, „tedd ki neki, ne oda, emide!“, de ez már a veszett fejsze nyele, a végeredmény 0–2.

A következő állomás Alistál, ahol „Sporttal a békéért!“ felirat és hangos puskaropogás fogad bennünket, utóbbi a focipálya mögötti paintball-övezetből jön, ahol terepszínű szerkóban rohangáló, sisakot viselő lányok (!) lövöldöznek egymásra rikító zöld festékgolyókkal a deszkapalánkok rejtekéből, piff -paff , meghaltál, neked már annyi. Az Alistál–Egyházkarcsa meccs alig kezdődik el, már 3–0 az állás, a komótos csoszogással érkezők bambán néznek az eredményjelzőre, hogy ez most mi akar lenni, pedig egyszerű a megfejtés: villámrajt. A folytatás se rossz, Alistál 6-1-re győz, a meccs legjobbja nálunk mégis a karcsaiak irányító középpályása (12-es mez), akiről hárman kapnak sárga lapot, tiszta Cruijff . Este a Dortmund–Bayern második félideje az Eurosport 2-n, nem egy nagy eresztés, na majd vasárnap! Vasárnap délelőtt 10:30-tól Hegyéte–Csilizradvány, Balázsfán a Szent János Pihenő nevű kocsmánál kell letérni, s íme: előttünk egy teknőszerű pálya, csinos tribünnel, gondosan nyírt pázsittal, oldalt díszsorfalat állnak a smaragdtuják, még női WC is van. Mindez az Európai Regionális Fejlesztési Alap határokon átnyúló együttműködési programjának köszönhető, olvasom egy kifüggesztett táblán, fölötte pedig a hardcore magyarázó szöveg, „megújuló energiaforrások hasznosítási lehetőségeit bemutató központok kialakítása a Tőkési ág és a Téti kistérség területén...“. Egy ilyen mondat felér egy jobbegyenessel, ezért inkább a Chaplinbüfé felé veszem az irányt, aki ott vásárol, a helyi futballklubot támogatja, úgyhogy egy kiskofola erejéig én is beszállok a szponzorok közé. „Hajrá, Fradi!“ – adja meg az alaphangot egy hegyétei ultra, legalább hatvanöt éves, akárcsak a többiek, csupa szomjas veterán, dobbal és cintányérral, akik nagyjából tíz másodperccel a kezdő sípszó után elérkezettnek látják az időt az első sör elfogyasztására, „nehogy má megpunnyadjon a habja-e“, gyorsítónak pedig jöhet a házi szilva, „hogy legyen valami a fejben“. Pereg a dob, Hegyéte egykapuzik, száll a labda lábról lábra, potyognak a gólok, az elégedett B-közép pedig viccekkel próbálja ébren tartani az unatkozó hegyétei kapust, „Tónyi, nem kő mákot válogatnyi? Ráérsz!“, az első félidő ekkor ér véget, harsány nevetés közepette, Hegyéte-Csilizradvány 3–0, hozzá három lesgól és két kapufa, jól indul a nap. A Várkony B–Mad derbi következne, csakhogy a Fit Café művésznevű várkonyi kocsma előtt egy helyi erő meddőnek nevezi Mad támadóerejét, s inkább a tízpercnyi autóútra lévő Lúcs-Nagypaka második félidejét ajánlja figyelmünkbe, mi pedig legott helyszínt és osztályt váltunk, és Amadékarcsa, Pinkekarcsa, valamint Etrekarcsa érintésével megérkezünk Lúcsra. Egy főkötős idős néni mellett fékezünk, útbaigazítást kérvén, „hát csak letérnek, aranyoskáim, s ott meg is találják a fodbalpályát“ – mosolyog ránk a néni, s közben végig fölfelé mutat, az ég felé, úgyhogy nem teljesen világos, hol is kellene letérnünk, 11:45 van, talán éppen miséről jött, ilyenkor biztosan minden út a mennyországba vezet, vagy legalábbis abba az irányba. A Lúcs-Nagypaka mérkőzésen a vendégek számára kiderült, hogy a futball csak elméletben egyszerű játék, a gyakorlatban ugyanis ott van – egyrészt – a labda, bár a labdával még valahogy elboldogultak volna a pakaiak, de ott van – másrészt – az ellenfél is, s ez a kettő (labda + ellenfél) együttesen már sok volt a vendégeknek, a nap is sütött, a szél is fújt, a dongók is döngtek, Lúcs pedig belecsapott a lecsóba, a végeredmény 7–0, de lehetett volna több is, kétszer ennyi. Délután Liverpool–Everton a DigiSporton, egy végtelenül szomorú, kilátástalan 0–0, se tűz, se katarzis, úgyhogy könnyűszerrel lemondunk a következő tévés meccsről (Manchester Utd-Chelsea), és irány Nyitra a sárga repcemezők között, Horvátország–Olaszország az U17-es Európa-bajnokság nyitónapján, tulajdonképpen egyetlen játékos érdekel, egy virtuóz jobbszélső, az 1996-os születésű Alen Halilovic, akiről már tavaly cikket írtunk a Focitippben, s aki a horvát futball legnagyobb tehetsége Luka Modric óta. A Barcelona–Betis Sevilla (4-2) második félidejére érek haza, sötét este van, ki-ki nyúgalomba, odakint mintha tücsök ciripelne a blokk előtt, aztán elhallgat ő is, nincs más hang, csak a Boca Juniors–River Plate (1-1) halk morajlása, az argentin Superclásicót nézem lehalkítva, felvételről; így ér véget a hétvége, csöndesen, Santiago Silva jobblábas góljával.