Egy bárónő halálára

 

A Thatcher–Reagan „koalíció” által meghozott újkonzervatív forradalom óta a nyugati világban a jobboldalon sincs semmi új a nap alatt. Ennek egyik bizonyítéka az elmúlt évek történései. A 2008-ban kezdődött válság után Európa nagy részében a jobboldali pártok nyertek választásokat, amit sokan annak tudtak be, hogy krízishelyzetben az emberek is belátják: értelmes, spórolós gazdaságpolitikára van szükség, nem szocialista osztogatásra. A csoda és a rendcsinálás viszont valahogy azóta is várat magára. A válságból nem és nem tud kikecmeregni a nyugati világ (főként az EU), ami nagyrészt annak tudható be, hogy a baloldal mellett a jobboldal is híján van az új impulzusoknak és megközelítéseknek. Amikor a tegnap eltemetett Margaret Thatcher 1979-ben brit kormányfő lett, hazája volt válságban – elhúzódó gazdasági, politikai, szociális és társadalmi marazmusban, olyannyira, hogy még az IMF hitelére is szorult. Ő kitartásának és újszerű politikájának köszönhetően megújította a fuldokló egykori birodalmat. Az országot és a társadalmat is... Az innovációs készség mellett a thatcheri elkötelezettség, a pozitív látásmód és az elvhűség hiányzik leginkább a jelenlegi politikai elitekből. Általában nagy ívben kerülnek minden olyan lépést, amely – akár csak átmeneti – népszerűségvesztéssel járna. Pedig válsághelyzetből nem lehet izzadság nélkül kikecmeregni – Thatcher egyik példaképe, Winston Churchill sem ígért mást kormányra lépésekor (igaz, az egy világháború első évében volt), csak vért, erőfeszítést, verejtéket és könnyeket. Pedig krízishelyzetekben az emberek hamarabb elfogadják a reformokat és az átmeneti életszínvonal-csökkenéssel járó intézkedéseket, persze ha mindezt hiteles, hozzáértő elit készíti elő és viszi véghez, s ha látják, van fény az alagút végén, vagyis a nehéz lépések nem öncélúak. Az innováció hiányának egyik jele a ’80-as évek újkonzervatív megoldásainak – az adott kor problémáira adott aktuális válaszoknak – hittételekké való lezüllesztése. Ez történt Thatcher politikájával kapcsolatban is. Például? Abból, hogy az indokolatlanul magas, 70%-ot is elérő jövedelemadókat lefaragta, a jobboldalon sokan azt a hamis következtetést vonták le, hogy adót csökkenteni trendi. Mindenáron és mindig. Még akkor is, ha lejjebb effektíve már nem is lehet menni. Pedig ez így önmagában nem igaz. Az orrát mindenbe beleütő szociális/szocialista állam elleni jobboldali válaszlépés volt az egyén nagyobb felelősségére való apellálás, az állami beavatkozások, tulajdonlások, ellenőrzések visszanyesegetése. Ám ez sem lehet öncélú, nem vezethet az állam és a társadalom széthullásához – tudni kell, hol van az a határ, ami után a folyamat már károssá válik.