Dzurinda sütkérezik

Egy évvel ezelőtt tudósítóként voltam hivatalos arra az ünnepségre, amelyet a bősi vízmű üzembe helyezésének évfordulója alkalmából rendeztek. Vége-hossza nem volt a létesítményt nemzeti hőstettként jellemző és a magyarokat ostorozó felszólalásoknak. Számomra a legemlékezetesebb Ivan Čarnogurskýnak, a műtárgyat építő egyik vállalat volt vezérigazgatójának felszólalása volt, aki minden köntörfalazás nélkül kimondta, hogy ők nagy titokban már akkor megteremették a Duna elterelésének feltételeit, amikor még javában folytak a tárgyalások a csehszlovákiai és a magyarországi szakértők között. A szónok hangját jól megemelve jelentette be, hogy egyetlenegy áruló sem akadt közöttük, aki kikotyogta volna a magyaroknak és a helyszínen vizsgálódó más külföldieknek, hogy Binderék valójában mire készülnek. Ugyanez a helyzet ismétlődik most a kedvezménytörvény kapcsán. Nyilvánvaló – és már az igazságügy-miniszter sem nagyon tagadja –, hogy három pozsonyi tárca boszorkánykonyhájában már megkotyvasztották az ellentervezetet. S eddig majdnem ugyanolyan hithű hazafiként viselkedtek a beavatottak, akárcsak egy évtizeddel ezelőtt a szlovák vízmű- és betonlobbi, hiszen a készülő jogi normáról most sem szivárgott ki semmiféle érdemleges információ. Mindössze az egyik szlovák hírügynökség szellőztetett meg néhány nem hivatalos értesülést. Mégis nagy a különbség a két eset között. Jelenleg ugyanis azok a magyarok, akik előtt titkolóznak, éppenséggel az MKP vezetői. Vagyis annak a pártnak a tagjai, amely a szlovákiai kormánykoalíció második legerősebb szubjektuma. Mindez a kormányfőt láthatóan nem érdekli, hiszen egyértelmű, hogy legmegbízhatóbb politikai szövetségesének a háta mögött utasítást adott vagy beleegyezett olyan tervezet elkészítésébe, amelyet jogállamban aligha lehet elfogadni, alkalmazni pedig végképp lehetetlen. Ő azonban politikai Napóleonként egyre jobban belelovalja magát a rendíthetetlen, legszlovákabb szlovák szerepébe. S hovatovább már több kárt okoz, mint Ján Slota. A nemzeti párti vezér ugyanis csak hőbörög, Dzurinda viszont kioktató és fenyegető megnyilvánulásaival ismét nacionalista indulatokat szít. Mindeközben keresztény értékrendet hirdető politikushoz méltatlan farizeusi magatartással bírálja a magyar kormányt, hogy a kedvezménytörvény parlamenti módosítása előtt nem tárgyalt szlovák partnereivel. S aztán szemrebbenés nélkül hozzáteszi: Pozsony nem hajlandó Budapesttel egyezkedni a megváltoztatott jogszabályról sem, holott még az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének dokumentuma is szorgalmazza a kétoldalú tárgyalások folytatását, illetve – egyértelműen a szlovák–magyar patthelyzetre utalva – megkezdését. Dzurinda nagyon erősnek akar látszani. Pedig rövidesen kiderül, hogy nem az. Idehaza olyan megszorító intézkedések miatt kerül nemsokára nehéz helyzetbe, amelyekről már a külföldi szakértőknek is az a véleményük, hogy meghaladják a lakosság jelentős részének teherbíró képességét. Külföldön pedig fenntartással fogadják azt a politikust, aki bármilyen ügyben haragban van a szomszédjával, és meg sem kísérli értelmes kompromisszumkereséssel helyreállítani a beszélő viszonyt. A miniszterelnök mindezekre rá sem ránt. Önelégülten élvezi, hogy a kedvezménytörvény ügyében sem Fico, sem Mečiar, de még Slota sem tud rajta fogást találni. Diadalittasan sütkérezik a nacionalista égbolt alatt, pedig a viharfelhők már vészesen gyülekeznek.