De mit hoz az ENSZ a konyhára?

A II. világháború után létrehozott szervezet már a hidegháború vége óta keresi helyét. A szovjet–amerikai ve-télkedés idején a Biztonsági Tanács egy platform volt a két világhatalom között, amelyben néhány további ország asszisztálhatott az atomklubból. Az 1945-ös valóság mára alaposan átrendeződött, a Biztonsági Tanács viszont egyáltalán nem. Egy nemzetközi szervezet ugyanúgy viselkedik a szervezetszociológia szempontjából, mint bármilyen önálló életre kelt intézmény. Keresi céljait, amivel önmaga létezését igazolhatja. Ilyenek voltak az ezredfordulón elfogadott millenniumi célok. Az ENSZ szakosított szervei a terepen gyakran óriási munkát végeznek, összefognak civil szervezeteket, lefednek komoly válságterületeket. A politikai szintű vezetés ugyanakkor mégsem elegendő ahhoz, hogy a regionalizálódó világunkban közvetítő fórumként szolgáljon. A Biztonsági Tanácsban születnek határozatok, azonban a hozzánk legközelebb eső konfliktusokban nem került ENSZ-lobogó a megoldás közelébe: sem Ukrajnában, sem Szíriában nem tudtak a felek az ENSZ-szel közelebb kerülni egy megoldáshoz, így ki is hagyták a politikai szintről. Mindezekre rakódnak a magas beosztású ENSZ-tisztviselők korrupciós ügyei. A most épp lebukott John Ashe kínai üzletemberektől fogadott el kenőpénzt üzleti lehetőségek „előmozdításáért”, például azért, hogy az ENSZ konferencia-központot telepítsen a kínai fennhatóság alá visszakerült Makaón. Ashe több mint egymillió dollárt kapott, amiből például privát páholyt tartott fenn egy baseball-stadionban. Korábban kiderült, hogy Kofi Annan volt főtitkár fia fogadott el komoly pénzeket, ezzel a legmagasabb szintig emelve a korrpciót az ENSZ-ben. A korrupciónál nem az a kérdés, hogy létezik-e, hanem hogy üldözik-e. Megfelelő eszközökkel visszaszorítható arra a szintre, ahol nem jelent érdemi befolyást; ez nincs máshogy az ENSZ esetében sem. Az ENSZ reformját a szíriai és az ukrán válság miatt is ideje megkezdeni; de mit várunk a világ közösségétől, ha az Európai Unió 28 tagállama nem képes közös külpolitikát vinni, amely közös hadsereget fenntartását is kívánná. A kéksapkásoktól idealizmus elvárni azt, amit európai szinten sem tudunk kivitelezni. Így csak az lehet a végső szó, hogy az ENSZ reformjára szükség van, amihez mi – európaiak – úgy tudunk a legjobban hozzájárulni, ha a magunk módján és szintjén a legjobb példával járunk elöl.