Bohóságunk legszebb ősze

Soha annyi kisbojtos kötött sapka nem fogyott el az üzletekben, mint azon az őszön. Jól ment a nyomdáknak, felforrósítva tekergették, s mit tagadjam, tekergettem a stencilgépet akkortájt, mint egy kézimalmot, amin a múltat kívántam ledarálni. Hát ledaráltam. Úgy sikerült, hogy kicsit az ujjam vége is odalett. Azóta is fáj. Nagy nemzeti összeborulás, jaj de nagyon szerettük egymást érzés, hiánycikké váló tapétaragasztó, telefirkált plakátok, amelyekből itt-ott még mindig rejteget pár négyzetcentiméternyi fecnit a hirdetőtáblák némelyike. Aztán kihúzták a lábunk alól az eufóriát, most már az EU-nak örülhetnénk, de valahogy savanyú a szőlő. A forradalom bársonyából daróc lett, rongyszőnyegeken topognánk, ha lennének, régi újságokkal fűtünk, és szelíd szomorúsággal vesszük napról napra tudomásul, valami megint elsiklott a kezünk közül. A régi arcokból, a barikádok két oldalán állókból vagy süllyesztőben eltűnt, kikopott politikusok lettek, vagy percemberkévé váló karrieristák. Ebben az országban végül is minden lehet, Amerika hozzánk képest kisfalu, ez itt az igazi lehetőségek hazája. Nem kell semmihez sem érteni, elég a politikai hovatartozás, összeköttetés – és minden megy a maga útján. Csak most már oda kéne arra is figyelni, mennyien, kik, miért maradtak még ezen a vidéken. Mire volt elég az elmúlt másfél évtizedet megközelítő idő? Nem született stratégia, csak taktika, ami a percnek, a pillanatnyi túlélésnek szolgál csupán. Nem mértük fel, mink van, kikkel és mire lehet számítani. Nem sikeredett egy összefogó nemzetstratégiát kidolgozni. Mintha erre egyáltalán nem lenne igény. Pedig a történelem olvasztótégelyében éppen az olyan népek tűnnek el, amelyek nem képesek identitásuk tisztázására. Marad a röghöz kötöttség. Akik még nem mentek el valamilyen oknál fogva tengeren túlra, vagy csak valamelyik kicsit nyugatabbra fekvő országba órabéres betanított munkásnak, bébicsősznek, hajópincérnek, szemetesnek és takarítónak, azok azon csodálkoznak, mi tartja még mindig itt őket. Talán az ősök sírja, mert arra nem lehet kereket szerelni és áttolni néhány határon, átúsztatni tengereken. Most már a kisbojtos kötött sapka is drágább, a tapétaragasztóból sem fogy annyi. A stencilgépeket fénymásolók váltották fel. Csak mennyien leszünk még itt a bársonyos huszadik, vagy harmincadik évfordulóján? A forradalmak mindig éhesek, legszívesebben pedig saját gyermekeiket falják fel. Darál minket a történelem.