Blöffpolitika

A mostani kormányzat legfőbb gyengéje saját túlereje. Meg az, hogy vérszegény parlamenti ellenzéke egy temetkezési vállalat kiszuperált gyászhuszárjainak csapatát tükrözi. Különben aligha fordulhatna elő, hogy a T. Házban rendre olyan törvények szülessenek, amelyekről minden épeszű embernek úgy tűnik, mintha muszklifitogtató előterjesztőik pusztán feltűnési viszketegségből blattolnának az országház padsoraiban, képviselőtársaik pedig merő heccből a kottát tartják... A magamfajta választópolgár ugyanis azt hiszi, hogy ha valaki képviselőként bekerül a parlamentbe – ami ugyebár teljesen legitim dolog –, akkor legalább arra ügyel gondosan, hogy kizárólag komolyan vehető és a köznapi gyakorlatban is érvényesíthető javaslatokkal álljon elő. Mert ha csupán blöffpolitikát űz, akkor ugyan mitől válna hitelessé saját törvényalkotói felsőbbrendűsége? Ha törvényjavaslataival nem tudja a felelősen gondolkodó honatya/honanya látszatát kelteni, akkor mi végre ama hajcihő, amiért havonta bő 108 ezer kroncsi üti a parlamenti politikusbajnokok markát. Az egyszerű halandók zöme ugyanis nem fakír, hogy törvénynek álcázva a legnagyobb ostobaságokat is lenyomják a torkán. Például a minap született erkölcsnemesítő jogszabályt, hogy a 15 és 18 év közötti fiatalok nem szórakozhatnak éjjeli bárokban és klubokban; esténként diszkózni csak felnőtt kíséretében mehetnek. Éttermekben pedig 23 óra után csak szülői felügyelettel tartózkodhatnak; 15 évnél fiatalabbak ennél később egyáltalán nem léphetnek be a restikbe. Ám ez még csak az egyébként aláíráshamisító, részegen erkélyről vizelő, ittasan autót vezető, alkalmasint gyalázkodó, vagy szemrebbenés nélkül füllentgető politikusi erkölcsszabászat alapszintje. Mert vannak, készülnek a képmutató puritanizmusnak felsőbb elvei is. Például az, hogy aki még nem töltötte be a tizennyolcat, annak egy korty szeszes italt sem szabad fogyasztania. (Csak mellékesen jegyzem meg: abban a korban az alkoholt én sem bírtam a számban tartani, hanem rögvest lenyeltem!) A még fennköltebb princípiumok pedig csak a még most készülő ráadástörvénytől várhatók. Eszerint egy fiatalkorú pénzbeli nyereménye nem lehetne több a mindenkori minimálbérnél, sem áruházakban, sem kioszkokban nem juthatnának erotikus irodalomhoz (noha a szabadon hozzáférhető interneten s tévécsatornákon csömört is lehet kapni a szexdömpingtől); és a települések polgármestereinek meg kell határozniuk a fiatalkorúak számára tilos helyeket, rendezvényeket. Ami a bürokrácia szemszögéből még lényegesebb: a törvényjavaslat értelmében létrejön egy Gyermekvédelmi Felügyeleti Hivatal, amely, egyebek között, nyilvántartaná azokat a sajtóorgánumokat és (zene)mű?veket, amelyek káros hatással vannak a gyermekekre és fiatalokra. Nos, éljen a haza; éljen a parlament! Újra itt az emlék a múltból, amikor az állam kisajátította az ifjúságot, amikor a rezsim árgus szemmel vizslató csinovnyikjai lépten-nyomon elkérték (pl. mozielőadás előtt) az ember személyi igazolványát. Hogy teljes legyen a retrofíling, ajánlom: sorakozzunk ismét mandarinért, újítsuk fel a Tuzexet, harmadik elemitől tanuljunk kötelezően oroszul – hogy újfent ott lehessünk, ahol már voltunk egyszer...

Egy „apróságot” azonban még szóba hoznék: Robert Fico, ellenzéki párt0elnökként, 2001-ben azt javasolta, hogy csak a marihuána forgalmazása és előállítása legyen büntetendő, az elszívása nem. A Nagyszombati Egyetem talaján kijelentette: „A marihuána a kor velejárója, és én volnék az utolsó, aki azt szorgalmazná, hogy egy ilyen cigaretta elfüstöléséért valakit dutyiba zárjunk.”

Akkor hát? Egy sima, egy fordított – mint azon a sálon, amit az unokáját felügyelő nagymami köt majd a szombati diszkóban?