Besúgós bumeráng

A csehszlovák közvélemény 1989 után nem azért foglalkozott annyit a néhai ŠtB ügynökeivel, mert erre társadalmi megrendelés volt. A társadalmi megrendelést az akkori nagypolitikába kerülő és általában a közelmúltban az ŠtB által üldözött, megfigyelt közszereplők gerjesztették. A kilencvenes évek elején mind a cseh, mind a szlovák lakosság úgy érezte, a múltnak ezzel a szeletével szembe kell nézni és tiszta lappal kell indulni, csak ezt az igényt a kooptált parlament időhiány miatt, az 1990-ben választott parlament pedig összetétele miatt nem tudta kielégíteni. A közvéleményt megnyugtatandó, 1991-ben a Szövetségi Gyűlés jóváhagyta a helytelenül átvilágítási törvénynek nevezett jogszabályt. Ez a törvény viszont nem az átvilágításokat, hanem a köztisztségek ellátásának módját szabályozta, tartalmazva azt a kitételt, hogy az ŠtB-vel tudatosan együttműködők, valamint a magas pártállami tisztségviselők és a kommunista munkásőrség tagjai 1997-ig nem vállalhatnak főtisztviselői posztokat. Jogilag ennyi és semmi több, ami viszont bizonyára sértette az üldözött emberek önérzetét, mert többet vártak.

Ha már a kormányzat és a parlament nem, hát a politikai foglyok egyike-másika úgy döntött, eleget tesz a társadalmi igénynek. A November 17 Bizottság egyik tagja megszerezte az ŠtB ügynöklistáját, lemezre másolta és megbeszélte Peter Cibulka néhai szamizdatkiadóval, hogy a lista megjelenik. Eddig minden rendben lenne – bár a főszereplők már akkor tudták: a lista nem teljes, hiszen 1989 végén az azóta elítélt, de büntetését le nem töltő Alojz Lorenc generális parancsára komoly iratmegsemmisítés folyt. Azt viszont kevesebben tudták, hogy a bizottságból Cibulkához utazva a lemez megállt egy helyen, és a pártállami titkosrendőrség magas rangú tisztje belenyúlt a listába. Kivette belőle az akkor legismertebb besúgókat, helyenként nevek tucatjait törölte ki, hogy a lista megkérdőjelezhető legyen. ĺgy látott napvilágot Cibulka sokat idézett névsora, amely sok esetben hiányos, sok esetben más adatokat tartalmaz, mint ami a valóság, és rendet teremteni benne nem volt és már nem is lesz lehetőség. A lista megjelentetése olyan embereket is kellemetlenül érintett, akikről ugyan volt doszszié, csak éppen nem működtek együtt a titkosszolgálattal. Tartalmazta azon kategóriákat is, amelyeket 1992-ben a csehszlovák alkotmánybíróság törölt az átvilágítási törvényből (az ún. C-kategóriás jelöltek és bizalmiak, akik tudhattak az együttműködésről, de a listára tudomásuk nélkül is fölkerülhettek). Az eset pikantériája, hogy a listát szállító gyorspostás 1993-ban máig tisztázatlan körülmények közt életét vesztette...

A csehországi gyakorlat a szétválás után azokat igazolta, akik nem a nyilvánosságra hozatal, hanem az átvilágítás és a dossziék kutathatósága mellett tették le a garast. A cseh parlament 1997-ben öt évvel meghosszabbította az átvilágítási törvény hatályát, hozzájárulva így a cseh közélet megtisztulásához. Ellenben Szlovákiában 1993 óta érvényes volt ugyan a törvény, de nem hatályos, és 1997-ben, érvényességének megszűnte után lassan feledésbe merült. A Cibulka-lista, valamint a közkézen forgó, itt-ott kiszivárogtatott másolatok, ellopott irattári anyagok csak arra jók, hogy alkalomadtán egy-két ember a tisztázás lehetősége nélkül meghurcolható legyen – a módszert Vladimír Mečiar honosította meg, s úgy látszik, lesznek még követői. A közélet tisztaságáról – annak elle-nére, hogy a Cibulka-lista interneten nyíltan hozzáférhető – Szlovákiában nem lehet beszélni. A szlovák lakosság pedig szép lassan megszokhatta, hogy a néhai pártállami főmuftik visszaszivárogtak a politikába, elfoglalva annak legmagasabb posztjait is.

Ha tehát ma Magyarország ügynöklisták nyilvánosságra hozataláról beszél, még nem biztos, hogy képes lesz megtisztítani a magyar közéletet. Talán csak úgy, ahogy ezt a csehek tették: mindenki megnézheti a róla készült dossziét és az adattár kutatható. Többet 13 évvel a rendszerváltás után aligha tehet bármely posztkommunista ország.