Az iraki lapok figyelmeztetnek, hogy az egész térségre súlyos következményekkel járna egy Irak elleni amerikai katonai csapás, és az ENSZ fegyverzetellenőreinek Irakba való visszatérését az ország elleni embargó feloldásához kötötték.
BABEL, AL-KADISZIJA
Az iraki lapok figyelmeztetnek, hogy az egész térségre súlyos következményekkel járna egy Irak elleni amerikai katonai csapás, és az ENSZ fegyverzetellenőreinek Irakba való visszatérését az ország elleni embargó feloldásához kötötték. A Szaddám Huszein fia, Udaj által irányított Babel című napilap hangsúlyozta: az amerikai fenyegetések beváltása nemcsak Iraknak, hanem az amerikaiaknak és a térség stabilitásának is ártana. „Aláásná a Gonosz kormányának azt az erőfeszítését, hogy egybetartsa az európai és más államokkal létrehozott szövetséget a terrorizmus elleni harc ürügyén” – mutat rá a lap, Bush nyilatkozatait hallucinációnak nevezve. Az ENSZ fegyverzetellenőrei pedig csak akkor térhetnek vissza, ha a világszervezet feloldja az 1990 óta fennálló Irak elleni embargót és tiszteletben tartja Irak szuverenitását. A hivatalos al-Kadiszija felelőtlennek nevezi az amerikai elnököt, Irak elleni vádjait pedig „nevetséges hazugságoknak”. A lap szerint egy Irak elleni háború „olyan szikra lenne, amely a térséget előreláthatatlan veszélyekbe sodorná.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.