Az emberi jogok napja

December 10-ét 1950-ben nyilvánította az Egyesült Nemzetek Szervezete az emberi jogok napjává, annak tiszteletére, hogy két évvel azelőtt, 1948-ban az ENSZ Közgyűlése elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata ahhoz a felvilágosodás korabeli eszméhez nyúl vissza, miszerint bizonyos jogaink nem azért vannak, mert mások adják, hanem mert emberi lényünkből, emberi lényegünkből következnek. Az 1776-os amerikai Függetlenségi Nyilatkozat megfogalmazói például az élethez, a szabadsághoz és az egyéni boldogság kereséshez való jogot tekintették a három legalapvetőbb jognak. Az emberi jogok minden egyént megilletnek, fajra, nemre, korra, bőrszínre való tekintet nélkül és függetlenül attól, mely ország területén él.

Az emberi jogok egyetemességének tételezése azt is jelenti, hogy az emberi jogok nem tekinthetők az állam belügyének. Az emberek általában államalakulatokban élnek, és az emberi jogi viszony mindig az egyén és az állam közti viszonyként jelenik meg. Persze, a legtöbb állam nagyon nehezen fogadja el, hogy a politikai szuverenitás és területi integritás védelme nem jelenti azt, hogy állampolgáraival kényére-kedvére bánhat. Talán ezért is tartott majdnem húsz évig, míg az ENSZ tagállamai az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának irodalmi szépségű megfogalmazásait jogi formába öntötték, és 1965-ben, illetve 1966-ban elfogadták a Politikai és Polgári Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, valamint a faji megkülönböztetés tiltásáról szóló egyezményt.

További tíz évbe tellett, míg anynyi megerősítés, ratifikáció érkezett a tagállamok részéről, hogy a két egyezségokmány hatályba léphetett. Ezután a két nemzetközi jogi normához kénytelen-kelletlen a volt kommunista államok is csatlakoztak. Ugyanakkor Európában is elkezdődött egy új folyamat, amely szintén nagy hangsúlyt fektetett az emberi jogok betartására, mégpedig az 1975 decemberében, Helsinkiben megtartott Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia keretén belül. Mindez jelentős mértékben hozzájárult a kommunista rendszerek végső eróziójához.

Egy szlovákiai (vagy magyarországi) állampolgár manapság két nemzetközi fórumhoz fordulhat egyéni panasszal, ha otthon nem ér el jogorvoslatot: az Európai Emberi Jogi Bírósághoz, amely az Európa Tanács szerve, vagy pedig az ENSZ illetékes emberi jogi bizottságaihoz. Ezek közül az európai szerv döntései kötelező jogi érvényűek, az ENSZ-bizottságok határozatai pedig erős politikai ajánlásokként értelmezhetők. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet jelentősége (EBESZ) ebből a szempontból az utóbbi években csökkent, ugyanakkor növekszik ezen a téren is az Európai Unió szerepe. Főleg azután, hogy márciusban elkezdte működését az Európai Alapjogi Ügynökség (ez azonban egyéni panaszokat nem fogad el), illetve azután, hogy az EU legfőbb intézményei nemrégen beemelték az EU Alapszerződés szövegébe az Alapjogi Chartát.

Egy mai modern, európai demokratikus kormányzat az egyetemes emberi jogok elvét úgy értelmezi, ahogy eredetileg is elképzelték: az emberi jogok nem kiváltságok, melyeket az állam jó kedvében adományoz az alattvalóinak, az állam betartja és védi az emberi jogokat és nem tartja államellenes cselekedetnek és a lojalitás megszegésének, ha eme kötelesség elmulasztása miatt bírálják – akár bentről, akár kívülről. Másrészt pedig egy valóban demokratikus kormányzat felemeli a szavát a máshol a világban történt jogsértések ellen.

Reméljük, hogy a mi kormányunk is hasonlóképpen értelmezi az egyetemes emberi jogok eszmerendszerét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?