Az elvszerűség csapdája

 

A Jozef Kollár körül csoportosulók és a Sulík mellett állók közötti viszony fokozatosan elmérgesedett, és annak ellenére, hogy a régi-új pártelnök a minimális arányú kongresszusi győzelme után együttműködésre hívta fel riválisát, erre végül nem maradt esély. Az SaS bajban van, és nem csak a távozók miatt. A párt a számára sikeres 2010-es kampányba egy tripla politikai programcsomaggal ment bele. Egyrészt ott van a neoliberális, kis államot hirdető gazdaságpolitikájuk tűzön-vízen át való elvszerű képviselete – ez még ma is él, igaz, egy kormányt már megbuktatott. Másrészt a klasszikus liberális értékeket is igyekezett felvállalni, ez viszont a parlamenti munka során háttérbe szorult, inkább csak a médiapolitizálásuk eleme maradt. Harmadrészt pedig ott van az „antipolitikára” vonatkozó ígéret: a fiatalos, tabudöntögető 2010-es kampányban azt is ígérte a párt, a politika lehet jobb és más, az SaS az elvszerű, szavahihető új politika hírnöke. Ez az üzenetcsomag népszerűnek bizonyult, elsősorban a fiatalok körében, és a 12 százalékos eredmény nagyon erős kezdőlökést adott a formációnak. A problémák azonban szinte rögtön kiütköztek: a négypárti koalícióba szorult liberálisok őrlődtek az elvszerű politizálás és az alkukényszer között, és ígéretükkel szemben éppenséggel azt mutatták be, mennyire nem lehet más a politika. Aztán jött 2011 ősze és a párt saját érdekeit rosszul értelmezve – egy számára ideológiailag alapvető kérdés miatt – de facto megbuktatta a kormányt. Nagyon sok szavazó már akkor elhagyta a pártot – hiszen a kormányváltásra, nem a kormánybuktatásra szavaztak –, és további csapások érték a kampány során: például a Galko-féle lehallgatási ügy és a Sulík-féle Kočner-ügy. A párt átcsúszott a parlamenti küszöb felett, de helyzete ellenzékben sem sokat javult. A belső kritikusok egyre hangosabbak voltak: a párt nem elég aktív, képtelen az érdekérvényesítésre, és mintha a szimpatizánsokkal való online kapcsolattartás (ami olyan hangsúlyos volt 2010-ben) is akadozna. A tagság egyik része a váteszként viselkedő Richard Sulík mögé csoportosult, annak ellenére, hogy gazdaságpolitikai Kasszandra-jóslatai közül a mai napig egy sem jött be. Mások azonban éppen Sulík személyközpontú politikáját látták az alapvető problémának, és megindult a harc a leváltásáért. A mostani eset hasonlít a Radičová-kormány bukására: Richard Sulík megint teljes erővel csapja oda magát és pártját a falhoz, nem törődve a következményekkel, csak azzal, hogy elvszerűen kiálljon a saját igaza mellett. Az eredmény nyilvánvalónak tűnik. Viszont kifelé nagyon jól látszik az, hogy mennyire lehet reális alternatívája az utált politikacsinálásnak az elvszerűség piedesztálra emelése: semennyire, mivel extrém válaszokat ad egyszerű kérdésekre. Pártot ver szét és kormányt buktat ott, ahol egyszerűen kompromisszumokra lenne szükség. Ha ez az új és más politika, akkor inkább maradjon a régi.