E héten megkezdődött a választási kampány. Tegyük hozzá, hivatalosan. Mert immár hónapok óta folyik. Sőt, Vladimír Mečiar szellemi hasonmása, Róbert Fico, már egy éve folyamatosan elárasztja az országot óriásplakátjaival.
Áradó kampány
Mindegy, úgy tűnik, Mečiar führer számára lassan bealkonyodik. Ám mielőtt túlságosan elszállnánk a lebukóban levő napocska láttán, az égre tekintve, a már említett Fico csillaga mellett ott araszolgat fölfele Ivan Gašparovičé is, aki már megint a „demokráciáért” indított mozgalmat. A demokráciáért, amelynek megcsúfolásában Mečiar első számú marsalljaként oroszlánrésze volt az elmúlt évek során...
Szóval, a kampány árja feltartóztathatatlanul dagad és holtbiztos, szeptember közepe táján tetőzik. Hogy megkezdődhessen aztán a károk helyreállítása... A mindenkori válságstáb, a parlament régi-új tagjainak vezérletével. A jóhiszemű választók pedig jelenleg csak abban reménykedhetnek, hogy nem lesznek megint négy éven keresztül cserbenhagyott károsultak. Ennek érdekében viszont az urnákhoz járulván nekik is lesz tennivalójuk. Hiszen az általuk hatalomba delegált politikusok, azon kívül, hogy minősítik a választókat is, alapvetően befolyásolják azok mindennapjait.
A szerző a Csallóköz c. hetilap lapigazgatója
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.