Amerikai „menekültáradatra” készülhet Kanada

Kanada lesz Donald Trump ellenzőinek menedéke?

Kanada lesz Donald Trump ellenzőinek menedéke? Az északi szomszéd most az Egyesült Államokon élcelődik, a humoristák falat építenének a határra.

Az amerikai populista milliárdos megválasztása miatt robbanásszerűen megnőtt az érdeklődés az áttelepülés iránt, az érdeklődők között hollywoodi sztárok is vannak. Egyesek minden korábbinál komolyabban fontolgatják, hogy veszik a kalapjukat, erről a Google „moving to Canada” (Kanadába költözés) keresőszavai is tanúskodnak, amelynek lekérdezése a kétszeresére nőtt.

A közösségi portálokon az indulatok a komolyság és humor között ingáztak. Számos amerikai komolyan osztotta meg a Kanadába településhez szükséges hivatalos lépéseket, a kanadaiak pedig ezeken a bejegyzéseken mulatnak. „Költözzenek csak nyugodtan Kanadába, ingyen van az orvosi ellátás, van sült krumpli sajtkockákkal és barna mártással, juharszirup, és itt a Niagara-vízesés szebbik oldala” – számos ilyen ironikus bejegyzés született.

Párszor már fogadkoztak

Már kedd este, Trump győzelmének közeledtével összeomlott a kanadai bevándorlási minisztérium honlapja. A bevándorlást segítő szervezetek a kezüket dörzsölik. „Sok kérést kaptunk az amerikaiaktól” – ismerte el egy torontói iroda. Az interneten ismeretlenek és híres amerikaiak százai helyezték kilátásba, hogy a határ túloldalára költöznek. Erre egy amerikai nő feltette a kanadai himnusz szövegét, „nem árt megtanulni” megjegyzéssel, mások arra emlékeztettek, hogy a határ túloldalán „tilos magunkkal hordani a fegyverünket”. Az amerikai ingatlanügynökök kapva kapnak az alkalmon, biztatják a távozni szándékozókat, hogy bízzák rájuk otthonuk értékesítését.

Kérdés, hányan váltják a szavakat tettekre. Hollywood alighanem elveszít néhány csillagot. Bejelentette száműzetésbe vonulását Bryan Cranston, a Totál szívás (Breaking Bad) tévésorozat sztárja. Így tett Lena Dunham is, mire Donald Trump „másodrangú színésznőnek” és forgatókönyvírónak nevezte a Csajok (Girls) sorozat szerzőjét.

„Az amerikaiak mindig fogadkoztak, hogy ha nem győz a jelöltjük, Kanadába költöznek” – még tavasszal reagált így Trudeau kanadai kormányfő a fogadkozásokra. „Ha ez valóban megtörtént volna az elmúlt évtizedekben, Kanadának már több lakosa lenne, mint az Egyesült Államoknak, de lélekszámunk egytizede az amerikai lakosságnak.”

„Kanada már építi a falat”

Hacsak nem gazdag befektetőről van szó, az amerikai bevándorlókat is úgy kezelik, mint bárki mást: a vízumhoz előbb munkát kell találniuk, ha nincs családjuk Kanadában, és nem családegyesítés keretében érkeznek.

„Építek egy falat, és elküldöm Donaldnak a számlát” – figyelmeztetett viccesen Dedis Coderre, Montréal polgármestere. Régis Labeaume, Québec polgármestere ezt azzal toldotta meg: „Mi meg nyitunk Québecben egy menekülttábort!” Ricky Gervais humorista pedig azt írta, Kanada épp most kezdett falat építeni a két ország határán.

A meghökkentő kijelentéseiről ismert Denis Coderre nem rejtette véka alá a csalódását szerdán, megjegyezve a Twitteren: „az amerikai szavazás után kivételesen nyitva tart Montréalban az újonnan érkezettek integrálási irodája”. Mindenesetre az átköltöző amerikaiaknak hozzá kell szokniuk a fél éven át tomboló zord télhez. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?