Amerika átcsoportosítja haderejét

A téma így rendkívül aktuálissá vált, bár az elemzők már legalább két-három éve foglalkoznak a kérdéssel, és már a legfontosabb amerikai biztonságpolitikai dokumentumokban is szerepel. A 2001-ben publikált Quadrennial Defence

Review és a 2002 szeptemberében kiadott Nemzetbiztonsági Stratégia nagyon is világosan fogalmaz az amerikai haderő globális átcsoportosításával kapcsolatban. Az európai és a valamivel kisebb mértékű kelet-ázsiai haderőkivonás ugyanis nem izolált folyamat. Mi több, a közhiedelemmel ellentétben nem is oszlatják fel a kivont egységeket. Egy részüket amerikai bázisokra vezénylik át, ahol jóval olcsóbb az állomásoztatásuk.

Ezenkívül esetleg más, jelenleg krízisövezetnek számító régiókban megerősítik a katonai jelenlétet, esetleg olyan országokban jelenhetnek meg amerikai katonák, amelyekben eddig nem állomásoztak, de a stratégiai helyzet ezt szükségessé teszi. Ide tartozik például Grúzia, a kelet-afrikai államok vagy éppen Románia.

Hozzá kell még tenni, hogy mára az amerikai haderő színvonala olyan szintet ért el, hogy nagyon rövid időn belül képes jelentékeny erőket átcsoportosítani a Föld bármely pontjára, és a felszabaduló forrásokat további modernizálásra költheti. A globális méretű haderő-átcsoportosítás legfontosabb oka azonban a globális biztonsági környezet radikális megváltozása. Ennek része a biztonsági fenyegetések földrajzi eloszlásának módosulása is. A hidegháború alatt a legfontosabb potenciális és kevésbé potenciális „hadszíntér” Európa és részben Északkelet-Ázsia volt, és ennek megfelelően a külföldön állomásozó amerikai haderő döntő többsége is ezekben a térségekben állomásozott (Európában például 300 ezer). Ezzel szorosan összefügg az amerikai támaszpontok jellegének megváltozása is: lejárt az eddig például Németországból jól ismert „kis amerikai városok” ideje, amelyek külön amerikai iskolákkal és széles körű polgári infrastruktúrával rendelkeztek, ahová éves, kétéves turnusokra jártak az amerikai katonák – családjaikkal együtt.

Az új európai támaszpontok kisebbek lesznek, nem lesz rendkívül drága infrastruktúrájuk, és a haderő sokkal inkább képes lesz Európán kívüli hadműveletek végrehajtására. A hidegháború végével megváltoztak a körülmények, de az amerikai hadsereg külföldi bázisainak láncolata megmaradt. Mindössze két jelentős változás történt a kilencvenes évek elején. Az egyik az általános haderőcsökkentés, melynek keretében az Európában állomásozó amerikai hadsereg létszáma harmadára csökkent, valamint az állandó amerikai katonai jelenlét kezdete a Perzsa-öbölben az Iraki háború következtében (1990–1991). Nyilvánvaló tehát, hogy az USA haderejének jelenlegi elhelyezkedése nem a valós biztonsági helyzetre reagál, hanem a hidegháborúból „örökölt” struktúrákon alapszik. A haderő-átcsoportosítás tehát de facto a globális biztonsági környezet új körülményeihez való alkalmazkodás. Ezzel szorosan összefügg az amerikai támaszpontok jellegének megváltozása is: az új európai támaszpontok kisebbek lesznek, nem lesz rendkívül drága infrastruktúrájuk, és a haderő sokkal inkább képes lesz Európán kívüli hadműveleteket végrehajtására. Milyenek lesznek tehát a konkrét lépések globális méretekben? Kulcsfontosságú az a két régió, amely jelentős potenciállal rendelkezik a globális biztonsági környezet befolyásolására, illetve destabilizálására: Kelet-Ázsia, ahol a kínai fegyverkezési programok miatt speciális, lokális fegyverkezési verseny folyik, valamint elsősorban a Közel-Kelettől Délkelet-Ázsiáig húzódó instabil övezet, amelyben számtalan feltörekvő vagy éppen összeomló hatalom, ország jelent veszélyt a regionális, és bizonyos mértékben a globális biztonsági környezetre. Az USA szempontjából a legkritikusabb régió a Bengáli-öböltől Japánig húzódó part menti övezet, ahol az amerikai támaszpontok sűrűsége és az en route infrastruktúra alacsonyabb szintű, mint a többi kritikus régióban. Ezenkívül nagyon fontosak Közép-Ázsia és Afrika egyes régiói is. A közép-ázsiai amerikai jelenlét jelenleg elsősorban az afganisztáni hadműveletekkel függ össze, de a jövőben fontos ellensúlya lehet a kínai terjeszkedésnek és az iszlám szélsőséges mozgalmaknak. Afrikával kapcsolatban elsősorban Kelet- és Nyugat-Afrikára kell összpontosítani, az előbbi esetében a veszélyforrások közelsége és a stratégiai tengeri útvonalak miatt, Nyugat-Afrika esetében részben a helyi stratégiai nyersanyagforrások miatt. Európában a Németországban állomásozó amerikai haderő létszáma drámaian csökken, ami azért is jelentős, mert a hidegháború alatt éppen Németország volt a legfontosabb frontállam; területén állomásozott a legnagyobb külföldi amerikai kontingens. Az ottani haderő egy része visszatér az Egyesült Államok területén lévő bázisokra. A többit más országokba vezénylik, jelentős részüket a közép- és délkelet-európai „új szövetségesek” területére. Ez alatt elsősorban Lengyelország, továbbá Bulgária és Románia értendő (a Fekete-tenger melletti Constanca támaszpontját már az iraki háború alatt is használták az amerikaiak). Természetesen nem a teljes haderőt csoportosítják át Németországból, a legnagyobb bázisok egy része megmarad – például a Ramsteini légi támaszpont. Természetesen az egész folyamat több év alatt zajlik le, hiszen ekkora átcsoportosítás a hidegháború kezdete óta nem volt. Ha viszont befejeződik, az amerikai haderő még inkább képes lesz arra, hogy válaszoljon a megváltozott globális biztonsági környezet kihívásaira.

A szerző a védelmi tárca elemző osztályának vezetője