Online csalásokat elkövető callcenter-hálózatot számoltak fel Szerbiában

Szerb, német és ciprusi rendőri együttműködéssel sikerült felszámolni egy Szerbiában működtetett, számos ország állampolgárait célzó, online csalásokra, különösen kriptovalutába történő állítólagos befektetésekre szakosodott, nemzetközi callcenter-hálózatot – közölte a szerbiai belügyminisztérium.

Az Ivica Dacic tárcavezető által jegyzett közlemény szerint az akció során Belgrádban felfedtek egy call centert, amelyben több tucat foglalkoztatottat találtak. Vizsgálat indult, hogy kiderüljön, az alkalmazottak is tudtak-e a csalásokról.

A nyomozás során számos gyanúsítottat azonosítottak, köztük a szervezet ciprusi vezetőjét is, akit a rendőrség letartóztatott.

A tájékoztatás szerint eddig mintegy 120 sértettről tudnak, akik körülbelül 12 millió eurót veszítettek a csalók miatt, a német nyomozó hatóságok szerint viszont világszerte ennél sokkal több sértettről lehet szó, a csalás teljes mértéke pedig eléri a 300 millió eurót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?