Fico: Eredményeket tudunk felmutatni egy év kormányzás után

robert fico kp

Eredményeket tudunk felmutatni egy év kormányzás után – jelentette ki Robert Fico (Smer) kormányfő pénteki sajtótájékoztatóján.

Rendkívül fontosnak tartja például, hogy az Európai Bizottság (EB) 800 millió eurót folyósított Szlovákiának a helyreállítási terv keretében. A sikerek közé sorolta a büntetőjogi módosításokat, a médiával kapcsolatos változásokat, a konszolidációt és a mezőgazdasággal kapcsolatos intézkedéseket.

Fico sikernek tartja, hogy meggyőzte az Európai Bizottságot arról, pontatlan a szlovákiai jogállamiságról kiadott jelentése. „Képesek voltunk megfordítani a jogállamiságról szóló jelentést, mivel hamis volt és tisztességtelen velünk szemben, és a Bizottság ezt elismerte, mert Szlovákiával szemben elfogult források alapján állították össze” – mondta Fico. Szerinte a jelentést kihasználva akarta az ellenzék és a „liberális progresszív” média leállítani a Szlovákiának szánt támogatásokat.

Fico azt is kijelentette, mögötte még nincs egy év kormányzás. „Számoljanak le belőle három hónapot az ellenzéki aktivista miatt, aki tudjuk, mit tett” – mondta. Nem zárta ki, hogy a kormány mérleget készít az elmúlt egy évről, a kormányprogram teljesítésének szempontjából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?